Szijjártó: Újabb támadást indítottak a migrációpárti erők

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2018. július 10. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Bosch Budapesti Fejlesztési Központ Campus II. alapkőletételi ünnepségén Budapesten, a X. kerületi Gyömrői úton 2018. július 10-én. A Bosch 37 milliárd forintból 90 ezer négyzetméterrel bővíti fejlesztési központját a fővárosban, az építkezés 2021-ben ér véget. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A migrációpárti erők újabb támadást indítottak azon európai országok ellen, amelyek a migráció ellen foglalnak állást - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Bécsben.
Vágólapra másolva!

Az európai színtéren tovább fog folytatódni a harc a migráció megítéléséről, és a sorsdöntő európai parlamenti választásokhoz közeledve

a migrációpárti erők újabb támadást indítottak azon európai országok ellen,

amelyek a migráció ellen foglalnak állást - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Bécsben.

"Ezt a támadást a francia elnök vezeti, és most úgy látszik, hogy az északiak is próbálnak minél több érdemet szerezni ebben harcban azzal, hogy a közép-európai országokkal szemben gyakorlatilag egy versenyt indítottak, hogy ki tudja jobban őket kritizálni" - mondta a miniszter.

Szijjártó Péter leszögezte: a migrációpárti erők az európai emberek akaratával szemben foglalnak állást, meg akarják változtatni az európai lakosság összetételét és olyan döntéseket akarnak hozni, amelyek még inkább alá fogják ásni Európa biztonságát.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Stef Blok holland külügyminiszter találkozója Bécsben Forrás: MTI/Kkm

A miniszter, aki az EU-tagországok külügyminisztereinek kétnapos informális ülésén vesz részt az osztrák fővárosban, leszögezte: a migrációpárti erők az európai emberek akaratával szemben foglalnak állást, meg akarják változtatni az európai lakosság összetételét és olyan döntéseket akarnak hozni, amelyek még inkább alá fogják ásni Európa biztonságát.

"A bevándorláspárti politikusok demokratikusan megválasztott kormányokkal mennek szembe, és nem átallanak történelemhamisítást elkövetni a vita során" -

mondta Szijjártó Péter, utalva a svéd migrációért felelős miniszter szerdai, Magyarországra vonatkozó bírálataira. Heléne Fritzon nyilatkozatában azt állította, hogy nincs különbség a tömeges illegális bevándorlás, és az '56-os magyar menekültek között. Szijjártó Péter történelemhamisításnak minősített Fritzon szavait.

"Az 1956-os magyar menekültek a szomszédos országokban békésen, heteken, hónapokon, volt amikor éveken keresztül vártak arra, hogy valamely országba befogadják őket, nem támadtak rendőrökre, nem sértettek határokat, nem vágtattak végig békés országok tucatjain, és nem követelték maguknak, hogy önkényesen választhassák meg új hazájukat" - mondta a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter a svéd külügyminiszter szavaira pedig úgy reagált: Orbán Viktor és Matteo Salvini igazi demokraták, hiszen az illegális bevándorlás ellen harcolnak, az európai emberek akaratának megfelelően.

Szijjártó Péter elmondta: az alaptalan állítások miatt rendelték be csütörtökön a minisztériumba Svédország budapesti nagykövetét. Szijjártó Péter a külügyminiszteri tanács bécsi ülésén világossá tette: Magyarország kitart amellett, hogy a bevándorlókat nem elosztani kell, hanem nem kell beengedni őket Európába, és akik illegálisan érkeztek, azokat haladéktalanul vissza kell szállítani oda, ahonnan jöttek.

"Azt is világossá tettem a kollégáimnak: Magyarország nem fogja hagyni azt, hogy az európai parlamenti választási kampányban vagy egyes nemzeti választási kampányokban - ahogyan most Svédországban történt - bárki büntetlenül köszörülje a nyelvét Magyarországon" - mondta Szijjártó Péter