Macron vesztésre van ítélve Orbán Viktorral szemben

Vágólapra másolva!
Mindamellett, hogy Emmanuel Macron képmutató, egy végzetes hibát is elkövetett, ugyanis a bevándorlásról szóló vitában garantáltan alul fog maradni Orbánnal és Salvinivel szemben - idézi Jean Bricmont belga professzor francia elnökről mondott szavait a 888.
Vágólapra másolva!

A bukott szocialista miniszterből lett bevándorláspárti francia elnök, Emmanuel Macron saját maga mondta, hogy a kemény, bevándorlásellenes Orbán Viktor és Matteo Salvini ellenfele akar lenni.

– mondta Bricmont professzor az RT kérdésére. A képmutatás pedig abból fakad, hogy miközben kiáll a migránsok befogadása mellett, aközben zárva tartja a francia-olasz határt, ahol migránsok ezrei várnak, hogy átkelhessenek Franciaországba.

Bricmont professzor az Olaszország és Magyarország közti különbségről is beszélt.

A közíró felvette, hogy Olaszország esetében nem ilyen egyszerű a helyzet, ám

az olaszok már rengeteg mindenkit befogadtak,

és azt szeretnék, ha más államok átvennének tőlük a migránsokat. Azt is hozzátette, hogy

az embereket megrettenti a gondolat, hogy milliós, tízmilliós tömegek jöhetnek Európába.

Mivel a migránsokkal való együttélés sok helyen problémákat okoz, ezért az emberek akkor sem akarnak befogadni többet, ha "csak kevesen jönnének".

Bricmont szerint Orbán Viktor és Matteo Salvini sikerrel fog járni, és

az Európai Parlamentben megjelenik egy bevándorlásellenes erő.

– mondta a professzor. Azt is hozzátette, hogy emiatt értelme lenne annak, ha a jobboldal szövetséget kötne Le Pen pártjával.

– emelte ki Bricmont. Hozzátette, hogy

Orbán és Salvini nagyon népszerű saját hazájában, ám Macron ezt nem mondhatja el magáról.

A francia elnök emiatt öngyilkos helyzetbe sodorta magát.