Hollik: Magyarországon a civil élet virágzik

Vágólapra másolva!
Hollik István, a Fidesz-KDNP pártszövetség szóvivője beszélt a Heti Tv Pirkadat című műsorában, az interjú során a politikus a különböző hírekre reagált.
Vágólapra másolva!

Bár a szóvivő felesége még otthon van a gyermekeikkel, de azt kiemelte, fontos, hogy megvan a lehetősége a férfiaknak is, hogy adott esetben ők maradjanak otthon, ők kapjanak GYED-et. Mint kétgyermekes apa, nagyon jó hírnek gondolja Hollik István, hogy Magyarországon az elmúlt két évben jelentősen csökkent az abortuszok száma. A terhesség-megszakítással kapcsolatban megjegyezte, meg lehet fontolni, hogy jobban legyenek tájékoztatva azok a nők, akik ezt az utat választják, azért, hogy mégse hajtsák végre az abortuszt.

A kormány eddig is, ezután is, főleg most, a Családok évében mindent megtesz annak érdekében, hogy aki akar, az tudjon is gyereket vállalni, ez a családokra, de azokra is kiterjed, akik valamiért gondolkodnak az abortuszon. Szerencsére létezik családsegítő szolgálat, több lelkisegély szolgálat is, sőt arra is van lehetőség, hogy a megszületett gyermeket örökbe adhatják. Az állami, önkormányzati intézmények mellett vannak egyházi szervezetek is, amelyek kifejezetten az ilyen emberekkel foglalkoznak, azaz megvannak azok a civil, egyházi, állami szervek, amelyek azon vannak, ha egy egészséges gyermek meg akar születni, az meg is születhessen.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.