Minden eddiginél több jut a családok támogatására, az oktatásra és az iskolafejlesztésre

diák, iskolatáska, tanévkezdés, taneszköz,
Hegedűs Hanna fogja olvasókönyvét az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola 1.a osztályában.
Vágólapra másolva!
A most induló tanévben minden eddiginél több támogatás segíti a gyermekes családokat, minden eddiginél több pénz jut az oktatásra és az iskolafejlesztésekre – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Vágólapra másolva!

2019-ben 606 milliárd forinttal több jut oktatásra, mint a baloldal által utoljára benyújtott, 2010-es költségvetésben. Jelenleg is országszerte zajlanak az iskolafejlesztések, -felújítások, több száz iskolának új digitális és informatikai eszközöket szereznek be.

Folytatódik a tanuszoda- és tornaterem-fejlesztés is, a második ütemben

26 tanuszoda, 20 tornaterem, 8 teljesen új iskola épül, 20 iskola pedig bővül.

A minisztérium közleménye szerint 1 millió 258 ezer 200 diáknak csengetnek be az általános- és középiskolákban.

Több mint egymillió gyermek kapott ingyenes tankönyvcsomagot:

elsőtől a kilencedik évfolyamon mindenki, továbbá minden rászoruló diák. Ez gyermekenként 8-12 ezer forintos megtakarítást jelent a családoknak – tették hozzá.

Az ingyenes gyermekétkeztetési program a mostani tanévben is folytatódik,

az előző tanévben már 600 ezer gyermek jutott így ingyenes vagy kedvezményes étkezéshez.

A pedagógusok is jóval nagyobb anyagi megbecsülésben részesülnek, mint korábban – írták. Az ismertetés szerint

2014 óta átlagosan 50 százalékkal nőtt a pedagógusok bére.

Egy pályakezdő – egyetemi végzettséggel rendelkező – pedagógus öt éve 130 ezer forintot keresett, most 73 ezer forinttal magasabb összeget visz haza. Egy 20 éve dolgozó – egyetemi végzettségű – pedagógus a béremelés előtt 173 ezer forintot keresett, most ennek csaknem a dupláját keresi.
Kiemelték továbbá, hogy

a pedagógusoknak nemcsak az anyagi, hanem a szakmai megbecsülése is nőtt,

véleményükre, javaslataikra ezután is – köztük az új Nemzeti Alaptanterv tervezetéről kezdődő szakmai és társadalmi egyeztetésen is – számítanak.

A minisztérium kitért továbbá arra is, hogy nemcsak az iskoláztatással összefüggő konkrét támogatások, hanem egyéb, a családok jövedelmi helyzetét javító intézkedések is segítik a gyermekek nevelésével járó terhek csökkentését.

Magyarországon hatodik éve

folyamatosan nőnek a bérek, a családi adókedvezmény a gyermekek számától függően havonta akár több tízezer forintot hagy a családok zsebében,

összege a kétgyermekeseknél januártól tovább nő, havi szinten eléri majd a 40 ezer forintot – olvasható a közleményben.