A PestiSrácok információi szerint lényegében lezárult a Prisztás-gyilkosság ügyében elrendelt nyomozás. A lap úgy tudja, a rendőrök arra jutottak, hogy nincs ok a perújításra, mivel Rohác vallomása „több irányból is cáfolva lett”.

Korábban H. István és védője, Patócs Ilona indítványára a Kúria a nyáron arra hivatkozva rendelte el a perújítási nyomozást, hogy az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság elkövetéséért jogerősen elítélt Rohác azt állította, ismeri az ügy hátterét és meg tudja nevezni a valódi gyilkost.

 

Jozef Rohác (háttal) hallgatja az ítéletet a Fővárosi BíróságonForrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A szlovák bérgyilkost néhány hete hallgatták meg. Rohác a nyolc órás vallomásában kifejtette, nem az ügyben jogerősen elítélt H. István, hanem ő lőtte le egy bicikliről Prisztás Józsefet. Fülöp Tamás, Rohác ügyvédje a PestiSrácoknak elmondta, hogy védence a legapróbb részletességgel vallott az elkövetés módjáról. A kihallgatáson elhangzott az is, hogy a bérgyilkosság közvetítője Jozef Hamala (az Aranykéz utcai robbantás megszervezésében is részt vett férfit a szlovák ügyészség szerint éppen Rohác ölte meg) csupán annyit árult el neki, hogy

egy dunaszerdahelyi csoporttól jött a közvetlen megbízás, akik az orosz-ukrán maffia megrendelésére akartak végezni Prisztással.

A védő megjegyezte, Rohác a kihallgatásán arról is beszélt, hogy a bérgyilkosságot emlékei szerint 10 és 15 ezer közötti német márkáért vállalta el, amit az emberölés után két nappal meg is kapott Hamalától.

A rendőrség ugyanakkor lap szerint arra a megállapításra jutott, hogy nincs ok a perújításra, mivel a szlovák férfi vallomása „több irányból is cáfolva lett”. Azt korábban a Magyar Idők írta meg, hogy forrásaik szerint Rohác semmi olyat nem mondott a vallomásában, amiről korábban ne írtak volna a magyar lapok, ugyanakkor egy sor olyan részletet megkerült, amit csak a tettes és segítője tudhat. Például a gyilkos biciklivel érkezett, majd közelről fejbe lőtte a dzsipjébe beszálló Prisztást, ezután elhajtott. Csakhogy a sajtó nem írt a kerékpár típusáról, hogy az sport- vagy túrakerékpár volt-e, és ezt Rohác sem tudta.
A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészséget szóvivője a PestiSrácok.hu-nak elmondta, még nem kapták meg az iratokat a Fővárosi Ítélőtáblától, így csak azok kézhezvétele és áttanulmányozása után küldik meg az indítványukat a táblabíróságnak, amely majd a perújítás kérdésében dönteni fog.

Portik Tamás (balra) és Jozef Rohác a két évtizeddel ezelőtti Aranykéz utcai robbantás, és  a Fenyő- és a Cinóber-gyilkosság összevont perén.Forrás: MTI/Kovács Tamás

A budapesti éjszakai élet egyik legismertebb alakját, Prisztás József vállalkozót 1996. november elsején gyilkolták meg fényes nappal a III. kerületi Ladik utcában.

Ebben az autóban ült Prisztás József, amikor gyakorlatilag kivégeztékForrás: MTI/Mihádák Zoltán

A jogerős ítélet szerint a gyilkosság hátterében Portik Tamás állt.

Prisztás József és az Energol-vezér ugyanis elszámolási vitába keveredett egymással, ezért Portik Tamás elhatározta, hogy megöleti a milliárdos üzletembert.

A gyilkosságot a Fővárosi Ítélőtábla ítélete szerint Portik testőre, H. István követte el. Az ítélet indoklása kitért rá, az áldozat és az egykori olajos is üzletelt az alvilág bankárának tartott Lakatos Andrással, becenevén Kisbandival, akinek Portik Tamás 80 millió, Prisztás József mintegy 100 millió forintot adott kölcsön. Ennek fedezetéül Kisbandi mindkettőjüknek ugyanazokat a nagy értékű, XII. kerületi ingatlanokat ígérte biztosítékként. Portik és Prisztás igényt tartottak a több mint 300 millió forintos házakra, ezért találkozót beszéltek meg a Művészinas étteremben, de nem tudtak megegyezni. Portik ezután döntötte el, hogy végez Prisztással, ezért parancsba adta testőrének, hogy nyírja ki Prisztás Józsefet. Az üzletembert néhány nappal a találkozó után ölték meg.