Óriási sikerrel ért véget a harmadik „utcalimpia”, a BUG

Budapest Urban Games
Idén először nevezhettek a versenyzők a laser run-ra.
Vágólapra másolva!
A Fővárosi Önkormányzat által életre hívott ingyenes rendezvényén három helyszínen, öt sportágban, több mint kétezren mérettették meg magukat. A Budapest Urban Games sikere töretlen.
Vágólapra másolva!

A Klauzál téren grundfocimeccseket, valamint egy igazi városi sportág, a streetball mérkőzéseit tartották, a Citadellánál öt és tíz kilométeres távon versenyeztek a futók, valamint próbára tehették magukat a laser runban is, amely a futás és a lövés kombinációjából áll.

Idén is hatalmas népszerűségnek örvendett a Duna-átúszás, a versenyzők a Szabadság híd pesti hídfője és a Műegyetem rakpart között versengtek.

Köztük volt Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, valamint Kovács Kokó István olimpiai- és világbajnok ökölvívó is.

A Citadella-futás főként a gyönyörű panoráma miatt volt idén is népszerű Forrás: Budapest Urban Games

„Több részre lehet bontani a kérdést, mert több közösség élményéről tudok szót ejteni” – emlékszik vissza Kiss Gergely a szombati napra. „Van egyrészt a kispályás csapatsportokat kedvelők köre, másrészt Budapest egy nagyon jellegzetes futóközösséggel rendelkezik, illetve az életre szóló élményt keresők is rendre indulnak a BUG-on. Szerencsére egy kicsit mindegyikbe bele tudtam kóstolni, így

ugyanis a közösségépítés az egyik fő célja a rendezvénynek;

minél többen mozduljanak ki a komfortzónájukból, minél többen mutassák meg magukat.

Mindemellett nagyon örülök, hogy munkatársaimmal az Olimpiai Ötpróba pontszerző rendezvénysorozatot is össze tudtuk hozni a BUG-gal. Ezek mindig közelebb hozzák az embereket egymáshoz.

Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó ismét kellemes élményekkel gazdagodott a Budapest Urban Games során Forrás: Budapest Urban Games

– meséli jókedvűen a világklasszis pólós.

„Az egyre inkább teret nyerő streetworkoutot idén felváltotta a laser run, amely az öttusának egy egyszerűsített változata. Adott táv lefutása után a versenyzők célba lőnek néhány alkalommal, majd ismét futás, ismét lövés, és így tovább” – mesél a változásokról Kiss Gergely.

Idén is sokan indultak az izgalmas Duna-átúszáson Forrás: Budapest Urban Games

Lehet egyesületben sportolni, konditeremben edzeni, de vannak ezek a szabadtéri sportok, amelyeket 6-8 hónapon át lehet űzni évente, mint a futás, a streetworkout, streetball vagy a grundfoci, használják ki ezeket minél többen!” – biztatja a budapestieket az olimpikon, hiszen

a Budapest Urban Games célja idén is városi sportolás népszerűsítése és a helyi sportközösségek támogatása volt.

A versenyen egy különleges női csapat is indult: Koltay Anna televíziós futásban, Földházi Zsófia öttusázó laser runban, Stumpf Kata, az M2 Petőfi TV szerkesztő-műsorvezetője úszásban, Trokán Nóra színésznő streetballban, Bujdosó Bianka kommunikációs szakember pedig fociban mérettette meg magát.

A belváros szívében sportolni különleges, de mindenki számára elérhető élmény Forrás: Budapest Urban Games

Minden sportoló részesült egy-egy apró ajándékban, hogy az emlékeztesse őket a BUG-on nyújtott teljesítményükre.

A kupák és érmek mellett BUG-mezt, vásárlási utalványt és különleges könyveket kaptak a résztvevők, a Dunát átúszók között pedig MOL Bubi bérleteket sorsoltak ki.

A BUG idén is bizonyította, hogy Budapest sportos város, és a város büszkén viselheti az Európa Sportfővárosa 2019 címet is, melynek keretében jövőre különleges sportprogramokkal, köztük a negyedik Budapest Urban Games megrendezésével is készül a város.

A BUG eredményei az alábbi linken elérhetőek.