Szájer József: Az Európai Parlament bosszúra készül Magyarország ellen

Judith Sargentini
Strasbourg, 2013. július 2. Az Európai Parlament által közreadott képen Judith Sargentini, a Zöldek/ az Európai Szabad Szövetség Képviselőcsoportja holland tagja felszólal a Rui Tavares portugál zöldpárti európai parlamenti képviselő által készített, a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló jelentésről folytatott vitán az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban 2013. július 2-án. (MTI/EP/Fred Marvaux)
Vágólapra másolva!
Az Európai Parlament bosszúra készül Magyarország ellen - mondta Szájer József fideszes EP-képviselő szombaton a Somogy megyei Kötcsén, a Polgári Pikniket megelőzően újságíróknak.
Vágólapra másolva!

A politikus a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló Sargentini-jelentés keddi brüsszeli vitájára utalva hozzátette: "az Európai Néppártban többféle álláspont van, amelyet a jövő héten alakítanak ki teljesen".

Lesznek a néppártban is, akik nem velünk szavaznak - jegyezte meg.