Több mint 700 szálláshely újul meg, 80 milliárd forint összértékben

Magyar Turisztikai Ügynökség Magyar Turisztikai Ügynökség Sajtótájékoztató
Magyar Turisztikai Ügynökség Sajtótájékoztató
Vágólapra másolva!
Több mint 700 panzió és szálloda fejlesztésére, illetve új szálláshely létesítésre benyújtott pályázatot részesített kedvező elbírálásban a Magyar Turisztikai Ügynökség a Kisfaludy Program első ütemében. Az eredményhirdetésen Guller Zoltán – a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója – hangsúlyozta, hogy soha ennyi pénz nem állt még rendelkezésre Magyarországon a szálláshelyek, szállodák és panziók fejlesztésére, mint most. A Kisfaludy Program első ütemében összesen több mint 80 milliárd forint összértékben valósulhatnak meg beruházások országszerte.
Vágólapra másolva!

Magyarország Kormánya 2017-ben indította útjára a Kisfaludy Programot.

A program keretében 2030-ig 300 milliárd forint értékű szálláshelyfejlesztési beruházás valósulhat meg a vidéki Magyarországon,

amelyből 150 milliárd forintot a kormány hazai költségvetési forrásból, vissza nem térítendő támogatás formájában biztosít.

A programnak köszönhetően olyan beruházások támogatására nyílik mód, melyek hosszú távon fenntarthatóak és turisztikai szempontból indokoltak. A fejlesztés által biztosított szolgáltatási színvonal emelkedésével, a kereskedelmi szálláshelyek jelenlegi kapacitásának bővülésével, a vendégek és vendégéjszakák számának emelkedésével

a vendégek költésének növekedése, valamint a szezonális ingadozások kiegyenlítődése várható.

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója Fotó: Csudai Sándor - Origo

A Kisfaludy Program első ütemének köszönhetően a vidéki Magyarországon

több mint 80 milliárd forint értékben valósulnak meg fejlesztések a következő években, amelyhez a magyar kormány 48 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ad.

A Kisfaludy Programban meghirdetett felhívásokra összesen 1522 pályázat érkezett. A keretnövelésnek köszönhetően a pályázatok szakmai elbírálása alapján a vidéken található panziók több mint kétharmada –

több mint 700 panzió és 16 szálloda kap támogatást a fejlesztéseikhez, emellett 27 új szálláshely részesül támogatásban.

Több mint 700 szálláshely újul meg a Kisfaludy Programnak köszönhetően Fotó: Polyak Attila - Origo

Guller Zoltán felhívta a figyelmet, hogy a Kisfaludy Program nem ért véget, a Magyar Turisztikai Ügynökség további kiemelt fejlesztési térségekben tervezi szálláshelyfejlesztési felhívások megjelentetését, és

a tervek között szerepel támogatási konstrukció kidolgozása a 150 szoba feletti kapacitással rendelkező szállodák részére is.

A pályázati lehetőségekkel párhuzamosan, szintén a tavalyi évben indult el a Magyar Fejlesztési Bank által biztosított Kisfaludy Turizmus-fejlesztési Hitelprogram, ami kiszámítható és nagyon kedvező finanszírozási feltételeket biztosít akár a pályázati önerő biztosítására.