Elfogták a Vas megyei lövöldözőt - Életveszélyes sebeket ejtett áldozatán

Vágólapra másolva!
A 23 éves Vas megyei férfit azzal gyanúsítják, hogy hétfőn többször is rálőtt egy férfira a 8-as úton. A meglőtt áldozat a támadás után maga kért orvosi segítséget.
Vágólapra másolva!

A nyomozás során kiderült, hogy a Fejér megyei férfi agancs vásárlása miatt utazott Vas megyébe.

Az eladó egy Szemenye melletti erdős területre hívta, de nem sokkal az után, hogy kiszállt az autójából, lövések dördültek.

A férfi fejét és a vállát érték a lövések, életveszélyesen megsebesült. Az autót is több lövés érte.

A rendőrség hétfő este Meggyeskovácsiban fogta el a feltételezett elkövetőt, aki ellen emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.

A 112press.hu úgy tudja, a férfi egy munkásokat szállító kisbuszban utazott, amikor elfogták.

A meglőtt férfi sajtóértesülések szerint egy dísztárgyak készítésével is foglalkozó 62 éves Fejér megyei vállalkozó, aki feleségével együtt ment a találkozóra. A

nő is az autóban ült, de nem sérült meg a lövöldözésben.

A sebesült vállalkozó az eset után egy közeli település orvosi rendelőjében saját maga kért segítséget, ahol ellátták és értesítették a mentőket és a rendőrséget is.

A férfit kórházba vitték, ahol megoperálták.