Igazi sztársportoló a pedofíliával gyanúsított vízilabdázó

Vágólapra másolva!
Az egyik legismertebb olimpiai bajnok vízilabdázónk az, akit pedofíliával gyanúsítanak - tudta meg az Origo.
Vágólapra másolva!

Ahogy azt megírtuk, két ismert sportoló hónapokon keresztül folytatott szexuális kapcsolatot egy 11 éves kislánnyal, akinek a szülei feljelentést tettek, és a rendőrség nyomozást indított az ügyben. Az Origo megtudta, hogy az egyik olyan vízilabdázóról van szó, aki sokszor szerepelt a médiában, a szurkolók között is a legnépszerűbbek közé tartozott.

A feljelentésben az szerepel, hogy a sportolók hónapokon keresztül szexeltek a lánnyal, aki akkor még csak 11 éves volt.

Eleinte próbálta elfelejteni a történteket, később viszont konkrétan megnevezte a bántalmazóit. A történetet egy saját kézzel írt levélben írta le a családja egyik ismerősének.

Ez a levél részletezi, hogy hol és kivel szexelt.

A levelet hozzácsatolták a feljelentéshez is.