A kormány nem titkolt célja, hogy Magyarországot családbarát hellyé tegye, az ehhez szükséges további lépéseket egy nemzeti konzultáció keretében szeretnénk közösen eldönteni - mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szombaton Tatán, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) hagyományos őszi találkozóján.

Hozzátette, hogy a konzultáció előkészítése már gőzerővel zajlik, pár héten belül el is indul.

Szeretnénk az a hely lenni Európában, amely bebizonyítja, hogy az önfeladásnak nincs helye, és saját erőnkből is képesek vagyunk megerősíteni közösségeinket, az erős családok pedig Európa megújulásának pótolhatatlan főszereplői

- tette hozzá.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a családok támogatását a kormány az egyik legfontosabb feladatának tartja, majd a családtámogatási rendszer eddigi eredményeit sorolva elmondta:

eddig 83 ezren vették igénybe a csokot, adókedvezmények formájában 1900 millió forint maradt a családoknál, és másfélszeresére emelkedett a bölcsődei férőhelyek száma.

Talán ezeknek az intézkedéseknek is köszönhető, hogy megnövekedett a gyermekvállalási kedv - jegyezte meg.

Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke elmondta, hogy a mostani már a harmincadik őszi találkozója egyesületüknek. Ezek az együttlétek egymás kölcsönös megismeréséről, a régi kapcsolatok ápolásáról, és a mindenkori vendéglátó település értékeinek felderítéséről, a könnyed szórakozásról szólnak, céljuk pedig az, hogy bebizonyítsák: nagycsaládban élni jó.