A magyar divatmárka meghódította New Yorkot is

Nanushka
Sándor Szandra, divattervező
Vágólapra másolva!
Sándor Szandra Nanushka elnevezésű márkája második alkalommal mutathatta meg magát a New York Fashion Weeken. A bemutató minden képzeletet felülmúló sikert aratott. Hatalmas érdeklődés mellett, több mint háromszázötven résztvevő volt kíváncsi Nanushka kreációira - írja a Borsonline.hu
Vágólapra másolva!

"Óriási megtiszteltetés, hogy újra részt vehettünk New Yorkban a divathéten. Magam sem hittem el, több mint ötszázan jelentkeztek be a bemutatóra, de sajnos meg kellett húznunk egy határt a vendégek számát tekintve. A kollekció és a prezentáció kiváló visszajelzéseket kapott mind a buyerek, mind a sajtó részéről. Nagyon erős kollekciónak tartották, és

pár órával a kollekció bemutatása után rengeteg megkeresést kaptunk fotózásokra

- mondta a lapnak a kollekció tervezője, Sándor Szandra.

Sándor Szandra, divattervező Forrás: AFP/2018 Getty Images/Astrid Stawiarz

A modellek egy Hudson folyóra néző penthouse-ban mutatták be a legújabb kollekció darabjait, Szandra és csapata egy modern városi oázist hozott létre, ahol a vendégek megpihenhettek a bemutató idején.