Megszólaltak a nemi erőszakkal hírbe hozott sportolók ügyvédei

Vágólapra másolva!
A nemi erőszakkal kapcsolatban a TV2 Tények című műsorában megnevezett két sportoló, Kósz Zoltán és Petőváry Zsolt ügyvédei azt mondták, védenceik ártatlanok, egyelőre még tanúként sem hallgatta ki őket a rendőrség a 11 éves kislány megerőszakolása miatt.
Vágólapra másolva!

- nyilatkozta a hvg.hu-nak a nemi erőszak egyik elkövetőjeként emlegetett olimpiai bajnok vízilabdás, Kósz Zoltán ügyvédje, Hegedűs László. Korábban a Borsnak azt mondta Kósz: tiszta a lelkiismerete.

A másik sportoló, Petőváry Zsolt ügyvédje, Gatter László azt mondta,

A Blikk írt arról elsőként, hogy két ismert sportoló egy feljelentés szerint hosszú hónapokon keresztül folytatott szexuális kapcsolatot egy akkor 11 éves kislánnyal. A lány nemrég, 13 éves korában mesélte el a történteket a család barátjának, ő kereste meg Gerencsér András ügyvédet. Ő azt mondta, ilyen durva ügye még soha nem volt,

a kislány azt állítja, többször is volt szexuális aktusa a két férfivel.

Magyarországon az úgynevezett beleegyezési korhatár 14 év, a szexuális együttlét jogilag mindenképpen szexuális erőszaknak minősül, ha tényleg megtörtént.

A Facebookon egyébként megjelent egy keresztnevekkel aláírt közlemény is, amelyben az érintettek a barátokhoz szólva megköszönik a támogatást, és kijelentik, bíznak abban, hogy az igazság hamar kiderül.