Könnygázgránáttól sérültek meg gyerekek egy rendőrségi bemutatón

Vágólapra másolva!
Öt gyerek könnyebben megsérült egy könnygázgránáttól egy győri rendőrségi bemutatón. Egy főtörzsőrmestert gyanúsítottként hallgattak ki az eset miatt – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.
Vágólapra másolva!

A Készenléti Rendőrség győri épületében, egy általános iskola első osztályos tanulóinak tartottak rendőrségi bemutatót április 21-én. A bemutatót végző rendőr a gyanú szerint megengedte, hogy a gyerekek megnézzék a bemutatóra elhozott fegyvereket – a könnygázgránátok, illetve a könnygázspray kivételével –, majd felnyitotta egy könnygázgránát műanyag védőfóliáját, hogy a gyerekek megtudhassák, hogy annak milyen szaga van.

A bemutató végén az egyik tanuló a főtörzsőrmester figyelmét kijátszva, korábbi tiltása ellenére

megszerezte az egyik könnygázgránátot, és elhelyezte egy gránátvetőben. A már töltött gránátvetőt egy másik gyerek működésbe hozta.

A kilőtt könnygázgránát miatt 5 gyerek könnyű sérülést szenvedett, továbbá

a helyiségben tartózkodó további 83 ember – 76 tanuló, 5 pedagógus és 2 rendőr – testi épsége, egészsége közvetlen veszélyhelyzetbe került

– áll a közleményben.

A Központi Nyomozó Főügyészség a foglalkozási szabályok megszegése miatt augusztus 30-án gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrt. A főtörzsőrmester és védője a gyanú ellen panasszal élt, amelyet a Legfőbb Ügyészség elutasított.