Megszűnt a Jobbik frakciója a Fejér megyei közgyűlésben

Mirkóczki Ádám Jobbik
Vágólapra másolva!
A pártnak mind a négy képviselője csont nélkül átigazolt a Jobbikból Toroczkai László pártjába, és megalakították saját képviselőcsoportjukat – derült ki a Mi Hazánk Mozgalomnak az Origóhoz eljutatott közleményéből. Szerepcsere jobbikos módra.
Vágólapra másolva!

Bár a Jobbik vezetői a pártszakadás óta megállás nélkül arról beszélnek, hogy minden a legnagyobb rendben van a pártban, mert egyrészről a renitens elemek távoztak soraikból, másrészről ennek köszönhetően egyre többen csatlakoznak hozzájuk. Már az első két szó után sántító kommunikációs húzást az elmúlt pár nap sem igazán támasztotta alá.

– olvasható Árgyelán János, a Mi Hazánk Mozgalom pártigazgatójának szerkesztőségünknek megküldött közleményéből. Kiderült, hogy

  • Árgyelán János,
  • Sebestyén Éva,
  • Balogh Zoltán,
  • Székely Zoltán

csont nélkül átigazolt Toroczkai László pártjába, és a megszűnt frakció helyett megalapították a Mi Hazánk Mozgalom Fejér megyei közgyűlési képviselőcsoportját. Megfogalmazásuk szerint a közéleti tevékenységüket ezentúl is a nemzeti-konzervatív elvek vezérlik. Kiemelték, hogy elkötelezettek aziránt, hogy megalkuvás nélkül képviseljék a Fejér megyei emberek érdekeit, és a kistelepülések problémáit.

Nem ez volt az egyetlen csapás a Jobbikra, ugyanis tegnap újabb középvezető lépett ki a pártból. Tegnap a Veszprém megyei Gyepükaján jobbikos önkormányzati képviselője is bejelentette távozását. – írja a Magyar Idők.

Vitai János azt írta, a Jobbik mára a

A politikus leszögezte, hogy számára ez vállalhatatlan, ezért a Mi Hazánk Mozgalomba kéri a felvételét. A lap ennek kapcsán kiemelte, hogy az egy hónappal ezelőtti párttá alakulása óta hivatalosan kétszáz tagot vett fel Toroczkai László szervezete, de több száz kérelem még elbírálás alatt áll.

Tegnap beszámoltunk róla, hogy a Jobbik rákospalotai képviselőjénél is betelt a pohár, kilépett a pártból. Bodó Miklós négy nappal a vasárnap sorra kerülő XV. kerületi időközi választás előtt döntött így, mert szerinte elfogadhatatlan, hogy nem indítanak jelöltet a megmérettetésen. Múlt szombaton pedig az egykori radikális párt zuglói alapszervezete oszlatta fel magát, mert a pártvezetés „nem mondott nemet a magyarellenes Soros-Sargentini-jelentésre."