Soroksári gyilkosság: közel lakott egymáshoz a gyanúsított és az áldozat

soroksári gyilkosság
Öt éve gyilkolták meg Gyurik Krisztinát.
Vágólapra másolva!
Gy. Krisztinának, a Soroksáron kegyetlenül meggyilkolt nő anyjának a kihallgatásán is túlvannak a rendőrök. Az asszony arról beszélt, ismerhette-e a gyilkosát a lánya - írja a Bors.
Vágólapra másolva!

Pár nappal ezelőtt hallgatták ki a soroksári gyilkosság áldozatának édesanyját a nyomozók. Kiderült, hogy

a gyilkossággal gyanúsított R. Szilveszter gyerekkorában közel lakott Krisztinához, az iskoláik is mindössze pár száz méterre voltak egymástól.

Ezek alapján a nyomozók feltételezték, hogy ismerték egymást.

- mondta a Borsnak az asszony ügyvédje, dr. Surdy Miklós, majd hozzátette, a családnak határozottan az a véleménye, hogy

Krisztina nem ismerte Szilvesztert.

Forrás: Bors/Fejér Bálint

A gyanúsított műtét után lábadozik

Eközben, a Lokál információi szerint, a gyilkossággal gyanúsított, 40 éves férfit

nyaki elváltozás miatt meg kellett műteni, most lábadozik.

Az állapota nem súlyos, tehát bármikor kihallgathatják a rendőrök.

Ahogyan korábban írtuk, Gy. Krisztina 2013-ban futni indult el otthonról, de soha többé nem ért haza. A gyanú szerint

R. Szilveszter ugyanis megerőszakolta és meggyilkolta a családanyát.

A rendőrség 5 évig kereste a gyilkost. Szeptember elején derült ki, hogy a holttesten talált DNS R. Szilveszteré, aki ma is jogerős börtönbüntetését tölti rablás miatt. A férfi egyelőre nem tett vallomást, a kihallgatáson kívül pedig tagadta, hogy megölte volna Krisztinát.