Potápi Árpád János: Ha óvodákat fejlesztünk, azzal a jövőt is építjük

POTÁPI Árpád János; ŐRY Péter
Csallóközcsütörtök, 2018. szeptember 19. Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára (b) beszédet mond, mellette Őry Péter, Csallóközcsütörtök polgármestere a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében felújított óvoda átadási ünnepségén a felvidéki Csallóközcsütörtökön 2018. szeptember 19-én. A program két ütemében 38,5 milliárd forintból újítják meg az óvodai és bölcsődei rendszert Kárpát-medence-szerte. Ennek keretében a Felvidéken csaknem 150 intézményt újítottak-újítanak fel, és 32 új intézményt építenek. MTI Fotó: Krizsán Csaba
Vágólapra másolva!
Ha valaki magyar óvodába íratja be a gyerekeit, akkor ők nagy valószínűséggel magyar iskolát is választanak majd, és az oda járó fiatalok igazi magyar emberekké válhatnak - mondta a Magyar Időknek adott interjúban Potápi Árpád, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. Az államtitkár beszélt arról is, hogy a nemzeti kisebbségvédelmi kezdeményezést már az új Európai Bizottságnak nyújtják be, az idei Magyar Állandó Értekezlet pedig november 16-án lesz a Várkert Bazárban, amit Orbán Viktor miniszterelnök nyit meg. 
Vágólapra másolva!

A Kárpát-medencei óvodafejlesztési programban százötven új óvoda épül, és négyszáz intézményt újítanak fel - közölte a Magyar Időknek adott interjúban Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár.

Eddig a Felvidéken 39, Erdélyben három, Kárpátalján pedig 37 óvodát adtak át, most körülbelül 48 ezer határon túli magyar gyermek jár magyar óvodába. A cél az, hogy ez a szám a következő években 60 ezerre emelkedjen közölte Potápi Árpád.

Az államtitkár kiemelte, hogy

Magyarországon is folyamatosan építenek, illetve újítanak fel bölcsődéket,

óvodákat, mint fogalmazott, ezek a beruházások azért is fontosak, mert

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Forrás: MTI/Krizsán Csaba

2018 a külhoni magyar családok éve is

Azzal kapcsolatban, hogy a 2018-as évet a kormány a családok évének nyilvánította, az államtitkár azt mondta, hogy ezzel párhuzamosan a 2018 a külhoni magyar családok éve programot hirdették meg, és ehhez kapcsolódóan két pályázatot indítottak, indítanak.

Az egyikkel a családbarát tevékenységet folytató mikro- és kisvállalkozásokat segítik hatszázmillió forinttal, összesen 118 vállalkozást támogattak. Emellett

a napokban újabb pályázat indul kétszázmillió forint keretösszeggel,

családbarát tevékenységet folytató, ösztönző civil – egyházi és társadalmi – szervezeteknek. Tervezik még, hogy a Magyar Védőnők Egyesületével közösen kiépítik és beindítják a Kárpát-medencei védőnői szolgálatot; folynak az ezzel kapcsolatos előkészületek.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára megtekinti a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében felújított óvodát az átadási ünnepség napján a felvidéki Csallóközcsütörtökön 2018. szeptember 19-én Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Minority SafePack: az új Európai Bizottság kapja meg

Azzal kapcsolatban, hogy a nemzeti kisebbségvédelmi kezdeményezéshez (Minority SafePack) összegyűlt több mint egymillió aláírás, az államtitkár azt mondta, az elindítói megvárják a jövő évi európai parlamenti választásokat, és a megújult, talán nagyobb fogadókészséget mutató Európai Bizottság elé nyújtják majd be a kezdeményezést.

November 16-án lesz a Máért

Idén november 16-án ül össze a Magyar Állandó Értekezlet a Várkert Bazárban. A hagyományoknak megfelelően ezt is, és az egy nappal korábban tartott Magyar Diaszpóra Tanács ülését is Orbán Viktor miniszterelnök nyitja meg - mondta az interjúban Potápi Árpád.