Pénz az van: Soros György politikusa luxusjettel szeli át Európát

Soros György
Berlin, 2017. június 8. Soros György magyar származású amerikai üzletember, a New York-i Soros Fund Management befektetési társaság elnöke az Európai Roma Művészeti és Kulturális Intézet megalapításának alkalmából rendezett berlini ünnepségen 2017. június 8-án. (MTI/EPA/Clemens Bilan)
Vágólapra másolva!
A macedón szocialista miniszterelnök Juncker helyettesével ütötte el kellemesen az időt. Ilyen jó hangulatban telnek az európai elit mindennapjai.
Vágólapra másolva!

A szocialista Zoran Zaev, Macedónia szociáldemokrata miniszterelnöke Frederica Mogherinivel, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének társaságában érezte felhőtlenül magát egy luxusjet fedélzetén – szúrta ki a Tűzfalcsoport. Az oknyomozó portál hozzátette, hogy

a képet időközben levették az eudiplomacy hivatalos Instagram-oldaláról.

Forrás: Tűzfalcsoport

A lap kiemelte, a legutóbbi macedón választásokon a Soros György által támogatott szervezetek Zoran Zaev mellett álltak ki, ami nem csoda, hiszen a politikus többször is találkozott, és személyesen egyeztetett az amerikai üzletemberrel. Ismert, a tengerentúli milliárdos meglehetősen aktív egyes balkáni országokban. A szkopjei USA nagykövetségen és a Soros alapítványokon keresztül több millió dollárnyi amerikai közpénz érkezett, melynek jelentős részét

  • a demokratikusan megválasztott jobboldali VMRO-DPMNE kormány destabilizálására fordították, valamint
  • a baloldali SDSM pártot és baloldali szerveződéseket támogatták.

A USAID weboldala azt mutatja, hogy 2012 és 2016 között a szervezet közel 5 millió dollárt adott az adófizetők pénzéből a helyi Soros-alapítványnak, a FOSM-nak (Foundation Open Society Macedonia) a „The Civil Society Project" keretében, amely „segíti azt, hogy képessé tegyék a macedón polgárokat kormányuk elszámoltathatónak tartására". A USAID weboldala egy linket mutat www.soros.org.mk-ra, és azt írja, macedón fiatalok százait oktatták ifjúsági aktivizmusra és az új médiaeszközök használatára.

Soros balkáni tevékenysége felkeltette az Egyesült Államok kongresszusának figyelmét is, legutóbb republikánus törvényhozók indítottak vizsgálatot Washingtonban.

Az amerikai milliárdos macedón lerakatai egyébként úgy segítették hatalomra a baloldalt az országban, hogy az országba telepített NGO-k megpróbáltak negatív jelentéseket készíteni a gazdasággal kapcsolatban, amely jelentéseket a baloldali adminisztrációk üdvözöltek, többek között az Obama-adminisztráció, valamint olyan európai hivatalnokok, mint Jean-Claude Juncker helyettese, Federica Mogherini.