Hamarosan a kormány elé kerül az ápolási díj emeléséről szóló javaslat

otthonápolás, ápolás
Salgótarján, 2018. szeptember 28. Csehné Oláh Krisztina a gyermekét ápolja salgótarjáni otthonukban 2018. szeptember 27-én. A 17 éves halmozottan sérült fiú teljes ellátásra szorul. A kormány konzultációsorozatot indított az otthonápolás megbecsüléséről, célja, hogy javítsa az e tevékenységet végzők helyzetét. MTI Fotó: Komka Péter
Vágólapra másolva!
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma már dolgozik az ápolási díj emeléséről és szabályozásáról szóló intézkedéseken, a javaslat hamarosan a kormány elé kerül.
Vágólapra másolva!

Az ápolási díjjal kapcsolatban az érintettek számára kedvező változás várható a közeljövőben – írták, kiemelve, hogy

a kormány teljes mértékben egyetért azzal, hogy meg kell becsülni azokat, akik beteg hozzátartozójuk otthon ápolják.

A kormány döntésének előkészítésre az Emmi széleskörű egyeztetéseket folytat többek között az Autisták Országos Szövetségének, az Értelmi Fogyatékosok és Segítők Országos Szövetségének, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének, valamint a Siketvakok Országos Szövetségének képviselőjével is egyeztettek az ápolási díjról. Az érintett szervezetekkel továbbra is folytatják a párbeszédet - tették hozzá.

Csehné Oláh Krisztina a gyermekét ápolja salgótarjáni otthonukban Forrás: MTI/Komka Péter

Kitértek arra is, hogy az általános ápolási díj összege az elmúlt években többször emelkedett.

Egy új kategória a kiemelt ápolási díj bevezetésének köszönhetően 2010 és 2018 között 63 százalékkal,

37 050 forintról 58 680 forintra nőtt a legsúlyosabb állapotú hozzátartozót gondozók ellátása. Idén januártól a tartósan beteg gyereküket

legalább húsz éven át otthon gondozó nyugdíjasok havi 50 ezer forintos kiegészítő támogatást kapnak,

illetve a bruttó díjakból nyugdíjjárulékot is fizet utánuk az állam, így az érintettek nyugdíjjogosultságot is szereznek. A havi 50 ezer forintos összeget az a nyugdíjas kaphatja, aki gyerekét legalább húsz éven át otthon gondozta, és ezalatt legalább egy évig emelt szintű vagy kiemelt ápolási díjat kapott - olvasható az Emmi közleményében.