Egészséges keresztény egyházak nélkül nincs egészséges társadalom Európában

2018.09.30. 14:15

Egészséges keresztény egyházak nélkül nem képzelhető el egészséges társadalom Európában, így Magyarországon sem - mondta Gulyás Gergely vasárnap Budapesten.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Budapest-Kelenföldi Református Egyházközség ünnepi közgyűlésén beszélt erről, amelyet Takaró Károly református lelkész, korábbi protestáns tábori püspök nyugdíjba vonulása alkalmából tartottak.

Gulyás Gergely kiemelte:

Magyarországon évszázados adottság az állam és az egyház szétválasztása, éppen ebből következik számukra az együttműködés parancsa.

A miniszter szerint ma olyan időket élünk, amikor a kordivat mindent vitatottá tesz, olyan kort, amely a bűnt erényként, a bűnnel való szembeszállást szélsőséges jogkorlátozásként, a hit megtartását az élet teljességétől megfosztó korlátként festi le.

Hozzátette:

Ezért a korszellemet mindenben követőknél a bűnbánat helyére a büszkeség, a valódi bűnbocsánat helyére az önmagunknak való megbocsátás lépett.Takaró Károlyt méltatva úgy fogalmazott: prédikációi sokszor tűnhetnek ítéletesnek, keménynek és kategorikusnak, pedig csak fájdalmasan igazak és a Szentírással szembesítenek egy olyan korban, amely nem csupán túl könnyű bűnbánatot remél, de már a bűnt is vitássá tette.

Felidézte: Takaró Károly egyike volt azoknak, akik a rendszerváltás után újjászervezték a tábori lelkészi szolgálatot és a protestáns tábori lelkészséget. Tette ezt egy olyan katonaságnál, amely éppen csak szabadult a szovjet katonai megszállás valódi honvédelmet fogalmilag lehetetlenné tévő béklyója alól.

Takaró Károly szolgálata nélkül nem lenne teljes a rendszerváltozás utáni magyar református egyháztörténet - mondta.

Gulyás Gergely az ünnepségen a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntette ki az 55 év szolgálat után nyugdíjba vonuló lelkészt.