Lopott teherautóval száguldozott egy 15 éves fiú Kunhegyesen

ellopott teherautó
A lopott teherautót több kilométeren át üldözték a rendőrök.
Vágólapra másolva!
A karcagi rendőrök őrizetbe vették azt a 15 éves fiút, aki három bűncselekményt és egy szabálysértést is elkövetett, amikor elvitt egy teherautót, mert kocsikázni szeretett volna.
Vágólapra másolva!

Egy 15 éves fiú pénteken késő éjjel bemászott egy kunhegyesi telephely udvarára, és az ott parkoló kisteherautóba beült, majd a benne lévő kulccsal beindította.

Ezután áttört a zárt kapun és elhajtott.

Az ittas tinédzser a teherautóval kivitte a telephely kapuját. Forrás: police.hu

Valaki ezt látta és hívta a rendőröket. Gyorsan megtalálták a teherautót, a település utcáin haladt nagy sebességgel.

Azonban a sofőr a felszólítás és a megkülönböztető jelzés ellenére sem fékezett, csak több kilométerre a helyszíntől tudták megállítani a rendőrök.

A lopott teherautót több kilométeren át üldözték a rendőrök. Forrás: Origo

A fiatalembert megszondáztatták, és kiderült, hogy részeg. A rendőrök előállították a helyi 15 éves fiút, akit gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek.

A fiú vallomásában azt mondta, hogy nem akarta ellopni a kisteherautót, csak kocsikázni szeretett volna.

A Karcagi Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett, rongálás, valamint járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az ügyben.