Így verte át a Jobbik vezetése saját tagságát

2018.10.01. 15:15

A kommunikációs csel nem új keletű, Toroczkai Lászlóék kiválása óta a Jobbik vezetői tudatosan igyekeztek kozmetikázni a taglétszámot, azt sugallva, közel sincs akkora baj, mint ahogy azt az országos sajtó tálalja. A folyamat jó ideje beindult az egykori radikális pártban. Ezeknek az állomásait vettük végig.

„A kongresszus megmutatta, hogy a Jobbik egységes, stabil és növekedő párt, amely tudja, hogy honnan jött, tudja, hogy hová tart és céljai vannak” – harsogta szombati sajtótájékoztatóján Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnökhelyettese, miután a kongresszusi küldöttek elfogadták az átütően szórakoztató Nemzeti Ellenállás Kiáltványát. Erre licitált rá Jakab Péter, jobbikos képviselő, aki a pártesemény után leszögezte, hogy taglétszámuk nem változott érdemben az elmúlt egy év során. Snieder Tamás sem maradt néma a kongresszust követően, hangot adott annak, hogy a Jobbik a legnagyobb taglétszámú és a legtöbb szervezettel rendelkező ellenzéki párt.

Furcsaságok a Jobbik taglétszám körüli kommunikációjában

A felettébb optimista nyilatkozatok azért furcsák, mert a napokban robbant ki az elmúlt időszak legnagyobb jobbikos botránya, azonban a vezetők erről szemmel láthatóan nem akartak beszélni a hétvégén. Ahogy az Origo is beszámolt róla, a Figyelő nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, amelyen többek között az hallható, hogy a Jobbik irányítói a párttagok felé úgy kommunikálnák a pártszakadás óta eltelt időszak történéseit, hogy többen léptek be a Jobbikba, mint ahányan ki. Valaki még azt is közbe vetette, hogy kétszer annyian léptek be, mint ki. Erre még Z. Kárpát Dániel, a párt alelnöke, parlamenti képviselője is úgy reagált, hogy „ez kamu, ezt egyikünk sem hiszi el."

A beszélgetésből kiderült, hogy a párt elitje a színfalak mögött, hogyan próbálja meg átverni a tagságot különböző kommunikációs stratégiák kreálásával.

A dolog nem új keletű, Toroczkai Lászlóék kiválása óta a Jobbik vezetői tudatosan igyekeztek kozmetikázni a számokat, azt sugallva, közel sincs akkora baj, mint ahogy azt az országos sajtó tálalja. A taglétszámmal való trükközés jó ideje beindult az egykori radikális pártban.

  • A frissen elnökhelyettessé megválasztott Gyöngyösi Márton május végén azt mondta, hogy nincs semmiféle szakadás a Jobbikban, csak egy-két hőzöngő képtelen elfogadni a tisztújítás legitim eredményét. A politikus ezzel arra utalt, hogy nincs komoly probléma a pártban, csak egy-két ember csinálja a balhét, így várhatóan nem fognak sokan távozni a pártból.
  • Június közepén a párt azóta megszűnt elemző cége, az Iránytű Intézet arról beszélt, hogy egyfajta tisztulási folyamat zajlik a Jobbikban, és a radikálisok kiválását nem lehet pártszakadásként értékelni. Az intézet elemzője hozzátette, hogy éppen ezért szó sincs kilépési hullámról.
  • Szintén június közepén Jakab Péter megismételte az Iránytű gondolatait a köztévében, azonban egy picit tovább is ment ennél. A beszélgetés során kiemelte, hogy a tisztújítás után másfélszer annyian léptek be a Jobbikba, mint ahányan elhagyták azt. A politikus szerint ezért nemhogy szakadás, de még lemorzsolódás sem történt.
  • A Népszavának meg úgy nyilatkozott Jakab, nincs felhatalmazása rá, hogy pontos adatokat közöljön, de az általa említett arányok stimmelnek. Amúgy pedig „se pró, se kontra nincs nagy mozgás”.
  • Jakab tévés szereplését követően Sneider Tamás, a párt elnöke közösségi oldalán jelezte, hogy a választás óta több taggal gazdagodott a Jobbik, mint ahányan elhagyták a pártot.
  • Z. Kárpát Dániel meg 90-10 százalékra saccolta a Jobbikban maradók, és a távozók arányát.
  • Erre az időszakra datálható a nagy jobbikos számháború is. Június közepén Volner János alelnök húszezres, Jakab Péter 15 ezres tagságról beszélt, ezzel szemben a pártból azóta kilépett Szőcs Norbert, regionális igazgató 4 ezres számról beszélt, Novák Előddel egyetemben.

Nem ez volt az egyetlen átverés a Jobbiktól az elmúlt időszakban. Gyöngyösi Márton június végén élő adásban szólta el magát, hogy nem arra költötték el az Állami Számvevőszék bírságolása okán a szimpatizánsoktól begyűjtött pénzeket, amire kérték, hanem tizenkilencre lapot húzva, a törvényekkel dacolva Vona Gábor személyes ambícióinak beteljesülésére ment a szimpatizánsok pénze. A közvélemény-kutatások alapján egyre kevésbé tolerálják jól a párt támogatói az újabb, és újabb trükközéseket: a Jobbiknak 800 ezerre csökkent április óta a bázisa a Nézőpont Intézet ma nyilvánosságra hozott felmérése szerint.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK