Németh Szilárd: 2019 májusában jól kell választani

2018.10.01. 08:37

Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, a Fidesz alelnöke a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az elfeledett nagyok újra felfedezéséről, szóba került a birkózó világbajnokság és természetesen a migráció ügye is.

A politikus szerint azok, akik támogatják a bevándorlást, összevissza beszélnek szándékosan. Például egyfelől beszélnek a határok rendezéséről, hogy jobban oda tudjanak figyelni, ám véleménye szerint egyszer csak kiderül, mindezt azért akarják, hogy egy idő után lebonthassák a határokat, kinyithassák a kaput. Avramopulosz, az EU migrációs biztosa sem megállítani akarja a migrációt, hanem azt menedzselni, arról beszél, hogy ami eddig törvénytelen volt, azt miként lehet törvényesíteni. Németh Szilárd szerint ezek után már a kötelező kvótáig is eljuthatunk, sőt már eljutottunk idáig, hiszen a biztos szerint új jogosítványokat kell adni az Európai Migrációs Ügynökségnek, ezek egyike a kötelező kvóta átverése Európán lenne.

Avramopulosz példaként hozta fel Máltát, amelyik teljesítette a kvótát, ám Németh Szilárd szerint az egy pici ország, kis kvótával, az egy teljesen más világ, ahogy egészen más a magyar helyzet is, ahol az emberek kinyilatkozták, nem kérnek a lakosságcseréből. A magyarok akarják megmondani, hogy kikkel akarnak együtt élni, meg akarják őrizni a kultúrájukat, a munkahelyeiket. Ez utóbbi már azért is jelentős a képviselő szerint, mert a migrációs biztos beszélt a munkavállalás megkönnyítéséről, de nem az uniós állampolgárokat értette, hanem a migránsokat.

A teljes cikket itt olvashatják.