Egyszerre támadt Magyarországra a magyar ellenzék a Soros-Sargentini jelentés vitája előtt

magyar EP- képviselők MSZP-s Ujhelyi István, Szanyi Tibor és a  Demokratikus Koalíció (DK) képviselői, Niedermüller Péter, valamint Molnár Csaba
Vágólapra másolva!
Egészen precíz, percre pontosan kiszámolt, összehangolt támadást intéztek a magyar ellenzék EP-képviselői Magyarország ellen a Soros-Sargentini jelentés vitája előtt. Egyedül Ujhelyi István hiánya feltűnő a névsorból, a súlyos mulasztás azzal magyarázható, hogy a szocialista politikus ma felszólal a magyar parlamentben. A dokumentumot jegyző Judith Sargentini is Magyarországgal foglalkozott Twitterén. Teljes az összkép.
Vágólapra másolva!

Mintha parancsba lett volna kiadva, szinte az összes ellenzéki képviselő videóüzenettel jelentkezett közvetlenül a Soros-Sargentini jelentés mai vitáját megelőzően közösségi oldalán. Ezekből a felvételekből nem feltétlenül árad a hazaszeretet: közös gondolati kapocs bennük, hogy Magyarországon áldatlan állapotok uralkodnak, a demokrácia már megint billeg, viszont a holland politikus minden mondata helyénvaló, ott nem billeg semmi sem.

A látványosan egyszerre időzített politikai műveletben azért van szórakoztató elem is, az európai-magyar politikusok a haza NEM szeretetnek különböző válfajait mutatták be.

Mivel a fentiekben nagyjából kimerül a mondanivalójuk, ezért mindegyik demokratától egy-egy rendkívüli jelentőséggel bíró, sosem hallott gondolatot emeltem ki, amelyek tökéletesen megmutatják, mit is gondolnak a világról, és benne Sargentiniről.

Időzítésből kiváló az ellenzék

Nem akart lemaradni Magyarország fricskázásban párttársától, Ujhelyi Istvántól az ízig-vérig szocialista Szanyi Tibor, aki tökéletes alakítással hozta a stand up köntösbe bújtatott akadozó-tegeződő hazaárulást.

Forrás: Facebook

A Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselőjét, Molnár Csabát is elkapta a hév, hogy végre megint helyzet van. Videóüzenetét a magyar kérdésekben mindig rendkívül lesi füles Gyurcsány Ferenc osztotta meg. Brüsszeli bejelentkezésének elején szomorúságának adott hangot, hogy nem tud megjelenni a mai vitán a magyar Országgyűlésben, de így is mindenkit maga mögé utasított a hebehurgya-lendületes-nagyhangú-nem megbocsájtós hazaárulásban.

Forrás: Facebook

Nagy botrány lett volna, ha pont a DK-s Niedermüller Péter maradt volna ki a sorból, de természetesen ő is üzent magyarok millióinak. Nem volt meglepetés a politikus alakításában, hidegvérűen szállította a tőle megszokott raccsolós-kioktató hazaárulást.

Forrás: Facebook

Ujhelyi István volt a legügyesebb, mert ő egyrészről kiharcolta magának, hogy a magyar Országgyűlésben képviselhesse a brüsszeli politika elitet, másrészről, ha már kiharcolta, el is utazott Budapestre, hogy Sargentini szólamait fújhassa a mai vitán.

Hogy teljes az összhang a magyar demokraták, és a holland jelentéstevő között, azt mi sem mutatja jobban, minthogy Judith Sargentini egy külön tweetet szentelt a témának közösségi oldalán. Egy olyan elemzést osztott meg követőivel, ami még véletlenül sem kívánja tárgyilagosan bemutatni a helyzetet.

Halkan jegyzem meg, mintha a függetlenség, és persze a hazaszeretet alig láthatóan háttérbe szorult volna a honi és európai demokraták megszólalásaiban.