Ukrajnának nincs jogalapja a beregszászi magyar konzul kiutasítására, ezért Magyarország az ilyen cselekedetekre a viszonosság elvén alapuló választ fog adni – jelentette ki Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter szerdán Moszkvában az orosz hivatali partnerével, Szergej Lavrovval folytatott megbeszéléseit követően, más témában tartott sajtóértekezleten.

Szijjártó Péter ukrán kollégájának, Pavlo Klimkinnek a szerdai bejelentésére reagált, miszerint a kijevi külügyminisztérium csütörtökön diplomáciai jegyzékben tájékoztatja Magyarországot arról, hogy a beregszászi magyar konzulnak el kell hagynia Ukrajnát. Az intézkedés hátterében az áll, hogy a konzul magyar útleveleket adott át a kárpátaljai magyar kisebbség egyes tagjainak.

Nem sértett törvényt

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a beregszászi magyar konzul nem követett el semmilyen szabályellenes cselekedetet,

tevékenysége nem sértette sem a magyar, sem az ukrán, sem a nemzetközi jogot. Mint hangsúlyozta, Magyarország ukrajnai diplomáciai képviseletein minden ügyet törvényesen intéznek, és ezért nem látja indokoltnak a beregszászi konzul visszahívását.

– Amennyiben Kijevben azt a döntést hozzák, hogy ki kell zsuppolni a konzulunkat, úgy én azon nyomban haladéktalanul kizsuppolok egy ukrán konzult Magyarországról – mondta Szijjártó.

A magyar külügyminiszter kiemelte: Kijev rontotta el az ukrajnai magyar kisebbség ellen irányuló intézkedéseivel a korábban meglévő jó viszonyt Ukrajna és Magyarország között.

Jó szomszédságban vagyunk érdekeltek

Szijjártó Péter reagált arra is, hogy a szélsőségesen nacionalista ukrán Mirotvorec (Béketeremtő) szervezet felvette nyilvános adatbázisába, arra hivatkozva, hogy a magyar diplomácia vezetője egy korábbi nyilatkozatában felrótta Petro Porosenko ukrán elnöknek „az ukrajnai magyarok elnyomását”.

Úgy fogalmazott: van ennél nagyobb baj is, mégpedig az, hogy az ukrajnai magyar kisebbség jogait folytonosan megsértik. A miniszter ezzel összefüggésben az ukrán oktatási törvényt említette, amelyet mindeddig nem változtattak meg.

– Annak ellenére, hogy a jószomszédi viszonyban vagyunk érdekeltek Kijevvel, az ukrán elnök és kormány elrontotta az országunk és Ukrajna közötti jó viszonyt – hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Egy videó miatt romlott tovább a viszony

Két hete az Ukrinform ukrán állami hírügynökség kiszivárogtatott egy titokban készített felvételt, amely felkerült a YouTube videómegosztóra is.

Ezen ukrán állampolgárok magyar állampolgársági esküt tesznek, és magyar útlevelet kapnak a beregszászi konzulátuson.

A felvétel miatt tovább romlott Magyarország és Ukrajna viszonya.

Pavlo Klimkin külügyminiszter kijelentette, hogy a beregszászi magyar konzulátus alkalmazottai megsértették Ukrajna törvényeit, ezáltal a konzuli tevékenységről szóló bécsi egyezményt. Kifogásolta továbbá, hogy a konzulátus munkatársai azt javasolták az esküt tevőknek, hogy titkolják el magyar útlevelüket az ukrán hatóságok elől.