Országos rendőrfőkapitány: Kell a határvédelem

2018.10.04. 09:20

Az országhatár lezárását követően is szükség van határvédelemre és határvadászokra, ugyanis az illegális migráció nem szűnt meg – mondta Balogh János országos rendőrfőkapitány a pécsi határvadász bevetési osztályának épített új épületegyüttes szerdai átadóján.

Balogh János az eseményen a migrációs válság eseményeit felidézve azt is hangsúlyozta: hazánk Szerbiával és Horvátországgal közös határszakaszának a 2015 őszén megvalósított lezárását követően Magyarországon tömeges illegális migrációról gyakorlatilag nem beszélhetünk – írja a Magyar Idők.

„Ám az illegális bevándorlás veszélye változatlanul fennáll, hiszen a Balkán kevésbé védett útvonalát kihasználva továbbra is tömegesen áramlanak magukat menekültnek valló illegális bevándorlók Nyugat-Európa felé, ezért van szükség továbbra is a védelmi intézkedésekre” – mondta a rendőrfőkapitány.

Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Kuczik János műveleti országos rendőrfőkapitány-helyettes az objektumátadón ismertette: 2016 óta háromezer státusszal bővült a Készenléti Rendőrség állománya, az addigi hét mellett további nyolc határvadász bevetési osztályt hoztak létre.

Az 5,7 milliárd forintos beruházás keretében két új épületszárny létesült, a régi épületet felújították, és kétfős lakóegységeket alakítottak ki.