Ügyészséghez fordul a jegybank Gyurcsány cége miatt

Vágólapra másolva!
Az ügyészségen tesz panaszt a Magyar Nemzeti Bank (MNB), miután a rendőrség elutasította az Altus Portfólió Kft.-vel szemben jogosulatlan pénzügyi tevékenység gyanúja miatt tett feljelentését. A lépés a jegybank szakmai kötelessége, mivel a nyomozó hatóság elutasító érvei szakmailag nem megalapozottak - közölte Barnóczki Péter, az MNB igazgatója.
Vágólapra másolva!

Az MNB 2018 augusztusában 15 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök cégére, az Altus Portfólió Kft.-re engedély nélküli pénzkölcsönnyújtási tevékenység miatt. A jegybank megállapította, hogy

a társaság két év alatt, mintegy 400 millió forintnyi pénzkölcsönt nyújtott jogosulatlanul magánszemélyeknek,

cégeknek. E tevékenység csak az MNB engedélyével végezhető, de ilyen az Altusnak nem volt - mondta az MNB igazgatója.

Szakmai kötelességük panaszt tenni

Barnóczki Péter emlékeztetett rá, hogy a jegybank ezzel egy időben büntető feljelentést is tett a társaság ellen. A Budapesti Rendőr-főkapitányság ugyanakkor a napokban "bűncselekmény gyanújának hiányában" elutasította, hogy nyomozást kezdjen az ügyben.

Az MNB igazgatója szerint azonban a BRFK elutasító döntése nem alapos.

A rendőrség egyik érve szerint például a hitelt nyújtó cég által kikötött, és az adós által elfogadott kamat nem tekinthető ellenértéknek, ilyennek csak a regisztrációs díj vagy a kezelési költség minősülne. Ez teljesen ellentétes a közgazdaság alapelveivel, a jogszabályokkal és a hazai bírói gyakorlattal is - hangsúlyozta Barnóczki Péter.

A Gyurcsány cége által végzett jogosulatlan tevékenység nagyságrendjének érzékeltetésére kifejtette, számos, MNB-engedéllyel rendelkező, üzletszerű kölcsönnyújtást végző pénzügyi vállalkozás nem éri el az Altus tevékenységének volumenét.

Mindezek miatt az MNB a nyomozást felügyelő IX. kerületi ügyészségen panaszt tett a feljelentés elutasítása miatt.

Ez szakmai kötelességünk, hiszen a jogosulatlan pénzügyi tevékenység ellen

– fogalmazott az MNB igazgatója.