Ujhelyi rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy szívesen kötekedne Nagykőrössel

KUNHALMI Ágnes; NÉMETH Szilárd; UJHELYI István
Budapest, 2018. október 3. Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője (k) az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. október 3-án. Előtte Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, mellette Kunhalmi Ágnes MSZP-s képviselő. MTI Fotó: Kovács Attila
Vágólapra másolva!
"Polgármester úr, én kész vagyok a vitára! Október 18-án 10 órakor ott leszek Nagykőrös Polgármesteri Hivatalában, kérem szépen, nyissa ki a tárgyalóterem ajtaját, nézzen a szemembe, és mondja azt, hogy hazaáruló vagyok akkor, amikor egyébként a magyar embereket védem!" - hívta ki vitára a világ legdurvább ellenfelét, Nagykőrös Önkormányzatát a szocialista EP-képviselő. Ujhelyi István tegnap a magyar parlamentben megkezdett "viccelődését" ma rendkívüli sajtótájékoztatóján folytatta.
Vágólapra másolva!

A tegnapi Soros-Sargentini jelentés vitája során Ujhelyi István, szocialista EP-képviselő elsütötte az utóbbi idők egyik "legszellemesebbre" sikerült politikusi megnyilvánulását a magyar parlamentben.
"Ne merjék nekem még egyszer azt mondani, hogy hazaáruló vagyok, amiért védem, képviselem a magyar társadalom jogait, eltiportak millióinak jogait" – kérte ki magának a politikus, miután az összes létező felületet végigkorzózta azért, hogy Magyarországot megfricskázza a brüsszeli elit. A tegnapi vita hevében még nem lehetett sejteni, hogy továbbra is ilyen jó hangulatban fog folytatódni Ujhelyi szerepléssorozata. Mint a nemrégiben közösségi oldalára feltöltött videójából kiderült, a szocialista politikus a szerdai fellépését követően visszautazott Strasbourgba az Európai Parlament plenáris ülésére, mert ez „a munkahelye". Az, hogy valami igazán komoly dologra készül, azt már a felvétel legelején leszögezte:

Egy nagyon fontos bejelentést szeretnék tenni!

Hogy nemcsak a falnak beszél, és tényleg durván fajsúlyos dologról lesz szó, azt abból is észre lehetett venni, hogy a videó feletti szöveg szerint

rendkívüli sajtótájékoztatót tartott az ügyben.

„Nemcsak a magyar országgyűlés, és a magyar kormány, hanem egyes önkormányzatok is félretájékoztatják a lakosságot, és egészen eszement közleményeket adnak ki" – itt már körvonalazódott, hogy nem is akárki és akármi van a háttérben, mint egyenesen Nagykőrös Önkormányzata!

Így történt ez a múlt héten Nagykőrös városában, ahol (...) egy határozatot (emelt hangon) fogadtak el

- szögezte le Ujhelyi, ki is az a kellemetlen ellenfél, aki ilyen hülyeséggel terheli a magyar lakosságot. A politikus ezután rákanyarodott a konkrétumokra, és ismertette azokat a mondatokat, amelyek nagyon nem szerencsések szerinte:

  • az előterjesztésben például azt írják, hogy Nagykőrös Város Önkormányzata, ahogy eddig is, ezután is határozottan támogatja Magyarország érdekeit."
  • A teljességgel vérlázító gondolatok után a közleményből azt a mondatot is felolvasta, miszerint a város „elítéli, megalapozatlan, (Ujhelyi: most figyeljenek) kommunista hangvételű aljamunkának tartja a Sargentini-jelentést."
  • „A migránspárti politikusok alattomos bosszúja Magyarország, a demokratikusan megválasztott polgári-keresztény értékrendű magyar kormány és a magyar nép, a magyar emberek ellen, és célja, hogy Soros György és a hozzá hű, balliberális képviselők megbüntessék Magyarországot."

Ujhelyi ezután tényleg rátért a lényegre, kihívja Nagykőröst egy vitára!

Az viszont elvárható egy polgármestertől, hogy ne vezessék félre a lakosságot. Vagy, ha ilyen állításokat tesznek, akkor tényleg álljanak bele a vitába.

Mi sem mutatja jobban, hogy Ujhelyi nagyon szeretne találkozni a pest megyei település vezetőivel, mint a következő mondat:

Ha esetleg nem értette volna meg az üzenetét Czira Szabolcs, még egy felhívást intézett felé: "vegye fel a kesztyűt polgármester úr! Majd elkezdte sorolni az okokat, miért is kellene a nagykőrösieknek vele találkoznia: „Megnéztem az Önök honlapját, semmilyen rendezvényük nincs egyelőre beírva, nincs testületi ülés, nincs semmilyen olyan program, ami akadálya lenne annak, hogy találkozzunk." Hogy nincs kitérő Cziráknak, azt Ujhelyi a nagykőrösi szocialista képviselővel is megbeszélte, aki „ott lesz a helyszínen, ketten lesznek."

Az élményszámba menő vitára invitálás itt érhető el:

Ott is az igaz beszéd óráját érhetjük meg, október 18. 10 óra, Nagykőrös – hadarta el a dátumot Ujhelyi, nagyjából negyedszer a videó során.

Nem sokan lennének az alig 25 ezer fős Nagykőrös lakói helyében, óriási stresszhelyzetbe kerültek, hiszen a város vezetése a kommunista jelzővel illette a Sargentini-jelentést, ami nem nyerte el Ujhelyi István, szocialista EP-képviselő tetszését.