Aranyat ígért, és magas kamatot a csaló, de az áldozatok semmit sem kaptak

Vágólapra másolva!
A rendőrök vádemelési javaslatot tettek az ellen a férfi ellen, aki a gyanú szerint 450 millió forintos kárt okozott befektetési aranyat ígérve. 184 embert csapott be. 
Vágólapra másolva!

A nyomozás adatai szerint

az 52 éves veresegyházi férfi 2012 január és 2013 május között két cég nevében 184 emberrel kötött szerződést, és vett át pénzt azt ígérve, hogy befektetési céllal aranylapkákat szerez be nekik.


A férfi az interneten, tévében és napilapokban is hirdette az üzletet.

Volt olyan, aki 500 ezer, és olyan is, aki 11 millió forintot adott neki,

ám sem az aranyat, sem a pénzt nem kapták meg.

Voltak ugyan olyanok is, akik az aranylapkákat átvették, ám azt „megőrzésre” azonnal vissza is adták a férfinak.

A csaló ellen napokon belül vádat emelhetnek.