Világrekord-kísérlet: 26 órán át németeztek egy gyöngyösi gimnázium diákjai

Vágólapra másolva!
2017. május 26-án Krakkóban egy osztály 25 órás németórát tartott. Erről a kísérletről beszéltek az egyik tanórán a gyöngyösi Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Szakgimnázium tanulói is. Úgy gondolták, hogy megpróbálják megdönteni ezt a rekordot, hogy osztályuk bekerüljön a Guiness Rekordok Könyvébe. 
Vágólapra másolva!

Az egyik diák, Doszkocs Mónika ötlete volt, hogy belevágjanak rekordkísérletbe. Ehhez arra volt szükség, hogy 26 óráig ébren maradjanak és tanuljanak, valamint, hogy legalább 15 diák és egy tanár részt vegyen a rekordhosszúságú órán.

- mondta el a Petőfi TV-nek a némettanár, Szentpéteri Gábor még a rekordkísérlet előtt.

A nem mindennapi németóra kedden 10 órakor kezdődött. A

kötetlen órán 13 témát dolgoztak fel, és a diákok előadásokat is tartottak a német forma 1-es pályákról, német csokoládékról, vagy éppen az Oktoberfestről.

Hogy a rekordot megdöntsék, több szigorú szabályt is be kellett tartaniuk.

Ha például valaki elaludt volna, kizárhatták volna a csapatot.

A tanulók azt mondták, hogy a hajnali négy és hat óra közti időszak volt a legnehezebb - írja a Heol.hu.

Szerda délben az iskola hangosbemondóján Queen: We are the champions című száma jelezte, hogy véget ért a rekordkísérlet

- mondta az esemény végén Szentpéteri Gábor.

Az óráról felvételek készültek, amelyeket Londonba küldenek ki. Ott fog eldőlni, hogy a gyöngyösi iskola végül bekerül-e a Guiness Rekordok Könyvébe.