Felavatták Göncz Árpád szobrát a XIII. kerületben

GÖNCZ Árpád
Budapest, 2018. október 5. Göncz Árpád író, műfordító, néhai köztársasági elnök újonnan felavatott szobra a XIII. kerületben, a róla elnevezett városközpontban 2018. október 5-én. A Nézőpont elnevezésű egész alakos portrészobor Erős Apolka szobrászművész alkotása. MTI Fotó: Soós Lajos
Vágólapra másolva!
Felavatták Göncz Árpád író, műfordító, néhai köztársasági elnök szobrát a XIII. kerületben, a róla elnevezett városközpontban pénteken.
Vágólapra másolva!

Tóth József, a kerület polgármestere avatóbeszédében arról beszélt, hogy Göncz Árpád szellemiségét, az emberekről, a világról alkotott nézetét, életútját követendő példának tekinti a XIII. kerület, a szoborral pedig az egykori államfő emléke, történelmi személyisége előtt is tisztelegnek. Hozzátette, hogy az egykori köztársasági elnök a legmagasabb méltóságban is a köz embere maradt,

közvetlensége, rendkívüli nyitottsága, megalkuvás nélküli, kikezdhetetlen erkölcsi tartása párosult a tekintéllyel.

Göncz Árpád író, műfordító, néhai köztársasági elnök újonnan felavatott szobra a XIII. kerületben, a róla elnevezett városközpontban 2018. október 5-én Forrás: MTI/Soós Lajos

Azt mondta, Göncz Árpád államfői nagyságát nem lehet kétségbe vonni, a kivételek közé emelkedett, nem tudta megrontani a hatalom, nem volt benne kivagyiság, nem kísértette meg a személyi kultusz, mindvégig szerény, tisztességes ember tudott maradni, a jót és rosszat egyaránt meglátó morális hatalom jelképe volt.

Göncz Árpád rendíthetetlenül hitt abban, hogy kialakulhat még értelmes politikai kultúra Magyarországon

– jegyezte meg Tóth József.

Gulyás András, a Göncz Árpád Alapítvány elnöke arról beszélt, Göncz Árpád egész élete a demokráciáért folytatott következetes küzdelem jegyében telt.

Az avatáson Göncz Árpád több korábbi politikustársa és tisztelője is részt vett. A Nézőpont elnevezésű, egész alakos portrészobor Erős Apolka szobrászművész alkotása.