Forgalomelterelés, dugó várható hétvégén az M1-esen

Vágólapra másolva!
Átépítési munkálatok miatt forgalomkorlátozásra kell számítani a hétvégén az M1-es autópályán – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Hétfőn az M3-ason lesz reggel nyolc órától forgalom- és sebességkorlátozás.
Vágólapra másolva!
  • Szombaton reggel 7 és délután 16 óra között elbontják a Győr felé vezető oldalon Óbarok és Bicske között a belső sáv korlátozását, a forgalom ugyanakkor két sávon továbbra is haladhat majd. A bontás után így a közlekedők az eredeti forgalmi rend szerint közlekedhetnek – írta közleményében a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
  • Szombat dél és délután 18 óra között lerövidítik a Budapest felé vezető oldalon Bicske és Herceghalom között a jelenlegi 6 kilométeres sávelhúzást 3 kilométerre, ezért a belső sávot lezárják, az autósok ez idő alatt egy sávon közlekedhetnek.
  • Vasárnap reggel 9 óra és délután 18 óra között a Budapest felé vezető oldalon meghosszabbítják a sávelhúzást, a munkálatok ideje alatt itt is torlódásra kell számítania időszakosan a közlekedőknek.

A terelés kiépítése után Győr felé a külső sávokat lezárják,

a tehergépkocsik a belső sávban, a többi jármű a Budapest felé vezető oldal belső sávjába átterelve haladhat. Az utolsó ütemhez szükséges sávelhúzás összesen 8 és fél kilométeres lesz Budapest irányába Óbaroktól Bicske után a 37-es kilométerszelvényig.

Hétfőn párórás korlátozás lesz az M3-ason

Az M3-as autópálya Halászaranyosi Pihenőhelynél lévő szakaszán, a Budapest és a Nyíregyháza felé vezető oldalon is a burkolatvizsgáló geofizikai méréseket végeznek – közölte a Magyar Közút.

Ez idő alatt október 8-án,

hétfőn reggel 8 órától délután 16 óráig az M3-as autópálya forgalma váltakozva egy forgalmi sávra szűkül,

és 60 km/órás sebességkorlátozást is bevezetnek.