Márki-Zay Péter kapitulált: feloszlatná a hódmezővásárhelyi képviselő-testületet

Márki-Zay Péter Sneider Tamás
Vágólapra másolva!
A hódmezővásárhelyi polgármestert felzaklatta, hogy a városban nem szervezték meg a gyerekeknek szóló, szokásos aszfaltrajzversenyt és a Mikulás-napi cirkuszt. Az ellenzéki politikust mindez úgy felhúzta, hogy mai Facebook-bejegyzésében azt követelte, hogy oszlassák fel a város képviselő-testületét, és írjanak ki új választást. Az új ellenzék szimbolikus arca frenetikus indoklással hódítja meg az óvodásokat!
Vágólapra másolva!

Idén februárban választották meg Márki-Zay Pétert Hódmezővásárhely polgármesterévé, ami rég nem látott reménnyel töltötte el az ellenzéki szimpatizánsokat az országgyűlési választások előtt. A voksolás lezajlott, az eredmény ismert, a vesztes választás után az ellenzék hosszú távú vesszőfutásba kezdett. Ma délelőtti Facebook-posztjával

Márki-Zay Péter is rápakolt egyet a kormányellenes erők negatív sorozatára: közösségi oldalán kezdeményezte a helyi képviselő-testület feloszlatását, és új választás kiírását.

Az alábbi brutális dolgok váltották ki a radikális lépést belőle:

  • „Lázár emberei” nem szervezték meg a minden évben szokásos aszfaltrajzversenyt a gyerekeknek. A fajsúlyos ügyről úgy értesült, hogy a szomorkodó, csalódott óvodások szülei értesítették.
  • „Lázár emberei” lemondták a minden évben Mikuláskor megrendezett cirkuszt. „Nehogy legyen szórakozás a gyerekeknek!” – fűzte hozzá a város első számú embere.
  • „Lázár emberei” úgy intézik a dolgokat, hogy nem készül el HATÁRIDŐRE az iskolák szigetelése, felújítása.

Kik azok a „Lázár emberei”, akire többször is hivatkozott Márki-Zay? Ez az, ami a bejegyzésből nem derült ki pontosan. Az viszont világossá vált az aszfaltrajzolóverseny-gate kapcsán, hogy komoly erők állnak amögött, hogy a város fiataljai nem ünnepelhetnek felhőtlenül: személyesen Lázár János. A város példátlan ellehetetlenítése kapcsán úgy fogalmazott az ellenzék egyik szimbolikus arca, aki nemrégiben még ellenfele erőszakos halálát vizionálta, hogy

Nem kevesebb derült ki Márki-Zay szavaiból, minthogy Lázár János mostanában a vásárhelyi gyerekek ellehetetlenítésére utazik: mindezt olyan aljas eszközökkel akarja elérni, mint az aszfaltrajzoló verseny, vagy a Mikulás-napi cirkusz tudatos, szándékos meglékelése. Hogy mindez nem maradt szó nélkül, arról maga a polgármester gondoskodott: a sportoló gyerekek szüleinek fogadóórájával egybekötve tiltakozó nagygyűlést hirdetett meg a városi stadion mellé. Csakhogy ezzel is van egy bökkenő:

olyan ordítóan rossz a helyzet Vásárhelyen, hogy már a tiltakozó nagygyűlés helyszínét is be akarják záratni.

Az indoklás megvan, kérdés, hogy mit szól a gondolatmenethez, és az ebből következő felvetésre a város képviselő-testülete. A történethez hozzátartozik, hogy jelenleg még a 18 éves kor betöltése feltétel a szavazáshoz.