Gy. Krisztinát 2013-ban brutálisan megerőszakolták és meggyilkolták. Akkoriban az ügy megoldásához a rendőrség a világ legjobb kereső kutyáit is bevetette, akik meglepő helyekre vezették el a nyomozókat. Ma R. Szilvesztert gyanúsítják a gyilkossággal, akit szeptember elején fogtak el a rendőrök.

A német kutyákat egy évvel a gyilkosság után vetette be a rendőrség. Az áldozat cipőjéről sikerült szagmintát venni, de a gyilkos is a tetthelyen „hagyta a szagát”. A bevetés alatt többször is szagot fogtak az állatok.

Négy napon keresztül dolgoztak, ez idő alatt nagyjából 300 kilométeres távot jártak be. Az Origo úgy tudja, hogy a kutyák szagot fogtak a gyilkossághoz közeli Duna-parton, Pesterzsébetnél több garázsnál, kocsmánál és egy barkácsboltnál is. A boltban a kötelekhez vezették a rendőröket, ez azért volt lényeges, mert Gy. Krisztinát egy kötéllel fojtották meg.

Forrás: Bors/Fejér Bálint

Később az egyik kutya a Teve utcai Rendőrpalotához vezette el a nyomozókat.

Az állat szagot fogott a földszinten, majd a lifthez rohant, és azon az emeleten szállt ki, ahol a lopásokkal kapcsolatos ügyekben nyomoznak. A kutya pont annál az irodánál jelzett, ahol a tanúkat és a gyanúsítottakat szokták kihallgatni. A gyanúsított R. Szilveszter többszörösen visszaeső tolvaj, és több garázst is kirabolt.

A kutyákat Egerig követték a rendőrök, ahol véget ért a nyomozás.

Ahogyan korábban megírtuk, Gy. Krisztina 2013-ban futni indult el otthonról, de soha többé nem tért haza.

A gyanú szerint R. Szilveszter volt az, aki megerőszakolta és meggyilkolta a családanyát. A rendőrség 5 évig kereste a tettest. Szeptember elején derült ki, hogy a 40 éves férfi DNS-ét találták meg a holttesten.