Balesetet okozott a terhes sofőr, aztán megszült

Országos Mentőszolgálat új mentőautóinak és uniformisának bemutatója az OMSZ központjában
Illusztráció.
Vágólapra másolva!
Vádat emelt a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség az ellen a bolgár nő ellen, aki családjával együtt várandósan balesetet okozott tavaly nyáron Rajkánál. A szülei meghaltak a balesetben, egyéves gyereke súlyosan megsérült, ő pedig a helyszínen világra hozta gyermekét.
Vágólapra másolva!

2017 nyarán a bolgár család – a 25 éves, nyolc hónapos terhes nő a férjével, a szüleivel és egyéves gyermekével – Németországba tartott. A záróvonal ellenére az autóval előzni kezdett egy buszt. Mivel szemből egy teherautó közeledett,

a nő hirtelen félrerántotta a kormányt, így próbált meg visszatérni a sávjába, a busz elé

– nem sikerült. Az autó hátsó része nekicsapódott a busz elejének, amitől a kocsi a felborult, többször átfordult a saját tengelyén, végül az út melletti füves területen állt meg.

A nő hátsó ülésen utazó szülei nem voltak bekötve,

ők kiestek az autóból, és a helyszínen meghaltak.

Az egyéves gyerek ugyan be volt csatolva, de ő is kirepült, csonttöréses sérülésekkel és tüdőzúzódással vitték kórházba. A nő férjének zúzódásos sérülései 8 napon belül begyógyultak.

A vétkes sofőr sem úszta meg sértetlenül. A balesetben bezúzódott a koponyája, több csontja eltört és belső sérülései is keletkeztek, ennek következtében a helyszínen – császármetszéssel –

világra hozta a gyermekét.

A ügyészség a nőt halálos közúti baleset gondatlan okozásával vádolta meg.