Lehullt a lepel: a baloldali ellenzék pénzeli az Indexet

Vágólapra másolva!
Szabó Tímea, az ellenzéki Párbeszéd frakcióvezetője csúnyán lebuktatta az Index nevezetű ellenzéki propagandaoldalt azzal, hogy beismerte, pénzt küld az oldalnak. A Párbeszéd frakcióvezetőjének a nyilatkozata egyértelműen mutatja, hogy a portálnak annyi köze van a függetlenséghez, mint cseresznyének a teherautóhoz. A portál egyébként korábban gond nélkül szolgálta ki Simicska Lajost is, ha éppen az érdekei úgy kívánták.  
Vágólapra másolva!

Még múlt héten az ország luxuskoldusára, Juhász Péterre emlékeztető szánalmas tarhálásba kezdett az egyik balliberális propagandaoldal. Akciójukat azt követően is folytatták, miután kiderült, hogy a portál mögötti hirdetésszervezői cég idei első féléves eredménye lényegesen jobb lett, mint a tavalyi. Azonban, most az egyik mérhetetlen támogatottságú ellenzéki pártocska frakcióvezetője elárulta, hogy kik is finanszírozzák az ellenzéki propagandaoldalt.

Nyílt beismerés

Szabó Tímea, az ellenzéki Párbeszéd frakcióvezetője az RTL-nek elismerte, hogy

pénzt utal a balliberális propagandaoldalnak, az Indexnek.

Mi nemcsak beszélünk az adományozásról, hanem az átláthatóság megköveteli, hogy azt nyilvánosságra hozzuk – tette hozzá. Szabó nyilatkozata tiszta vizet öntött a pohárba: most már mindenki előtt világos, hogy a portált a balliberális erők finanszírozzák, tehát nettó hazugságot állít a szerkesztőség, amikor azt próbálja elhitetni magáról, hogy ők a függetlenség letéteményesei.

Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője csúnyán lebuktatta az Index nevezetű balliberális propagandaoldalt Forrás: MTI/Kovács Tamás

Elvtelen kiszolgálás

Persze a portál szánalmas módon folyamatosan azzal próbálja megtéveszteni az olvasóikat, hogy függetlenek. Ezzel kapcsolatban csak arra érdemes emlékeztetni, hogy az úgynevezett

Földesmesék alatt megjelenhetett Soros György neve, mint a cikk támogatója.

Meglehetősen nevetséges eset volt az is, amikor az Index egyik újságírója „véletlenül" egy kis japán lap 70-es évekbeli cikkét használta fel „oknyomozó" cikkéhez, mintha ő találta volna egy japán könyvtárban.

Az Index akkor is függetlennek hazudta magát, amikor Simicska Lajos már rég opciós joggal irányította a portált, majd még akkor is, amikor nyíltan meg is vette és saját ügyvédjét ültette az élére. Emlékezhetünk rá, miként is tolták Simicska szekerét, Simicska utasítására pedig a Jobbikét.

Az Index elvtelenül kiszolgált eddig mindenkit, a balliberális köröket, majd a Jobbikot is.

Nem volt idő sokáig vakkangatni

Mint arról az Origo is beszámolt, Spéder Zoltán eladta az Index.hu-ban meglévő közvetett tulajdonrészét. Ezek után az Index szerkesztősége újra azt hazudta magáról, hogy független, és ők képviselik a „minőségi újságírás utolsó szigetét".

Simicska Lajost is elvtelenül szolgálta ki a propagandaoldal Forrás: EchoTV

Az előző főszerkesztő magát a sajtószabadság őrkutyájának hívta, de nem volt lehetősége Simicska Lajos már letagadhatatlan megjelenése után sokáig vakkantgatnia, mert

egy Jobbikhoz lojálisabb, komikusan egyszerűen irányítható főszerkesztő kellett.

Mindehhez a függetlenség legfőbb őre, Bodolai László ügyvéd és tulajdonosszerűség asszisztált, az az ügyvéd, aki függetlenségét a 444 főszerkesztőjének villájában őrzi. Ott lakik ugyanis.

Az adásvétel után az Index független-objektív-haladó „újságírói" még egy függetlenségmutató barométert is csináltak. Most Szabó Tímea beismerése után ideje lenne a valóságot is közölnie a portálnak a barométerükön, bár ezt a valóságot ők biztos nem fogják megmutatni.