Minősíthetetlenül bánt egy női vasútőrrel egy utas

Vágólapra másolva!
Vádat emelt az ügyészség az ellen a 36 éves délegyházi férfi ellen, aki még tavaly rátámadt egy vasútőrre. A férfi rácsapta a nő kezére az ajtót, meg akarta ütni, rúgni, miközben folyamatosan szidta. Köpött is. 
Vágólapra másolva!

A 36 éves délegyházi férfi 2017. december 23-án éjjel részegen aludt azon a vonaton, amely éjfél körül állt meg Kunszentmiklóson. A férfit egy női vasútőr ébresztette fel. Arra kérte, szálljon le a szerelvényről, mert ez már a végállomás.

Erre a férfi hangosan és durván szidni kezdte a nőt, aki közben a váróterem felé kísérte.

A férfi vissza akart szállni a vonatra, a vasútőr azonban elállta az útját, ezért az agresszív utas elindult a vonat eleje felé, eközben a szerelvény oldalát ütögette. Mivel a forgalmista lezárta a vonatot, a férfi már nem tudott felszállni rá. A részeg utas káromkodva, az ajtókat csapkodva bement a váróterembe. Ezek után megint ki akart lépni a peronra. Ekkor

úgy rácsapta az ajtót a vasútőr kezére, amitől az teljesen elzsibbadt.

A nő a férfi utána ment, aki nem hagyta abba a káromkodást, folyamatosan szidta a nőt. Felé köpött, a kezével pedig a vasútőr felé csapott, jobb lábával bele akart rúgni. Csak azért nem tudta megrúgni és ütni, mert a nő kitért előle. A férfi viszont a lendülettől elveszítette az egyensúlyát és elesett.

A vasútőr fel akarta segíteni, de a férfi még ekkor is a nő felé rugdalt.

A támadót elfogták. Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt vádat emelt ellene az ügyészség.