Európában meg kell őrizni az európai nép értékeit és kultúráját

Benkő Tibor
Vágólapra másolva!
Benkő Tibor magyar honvédelmi miniszter Zágrábban azt mondta, Európában meg kell őrizni az európai nép értékeit és kultúráját, valamint őrizni kell az európai országok érdekeit is. A tárcavezető Damir Krsticevic horvát védelmi miniszter meghívására kétnapos hivatalos látogatásra érkezett a horvát fővárosba.
Vágólapra másolva!

Benkő Tibor azt mondta, hogy a világban, Európában olyan biztonságpolitikai változások történtek, amelyek miatt szükség van a szoros együttműködésre. A horvát-magyar miniszteri találkozó pedig csak folytatása a két ország rendkívül szoros és erős katonai összefogásának.

és figyelembe vesszük azt is, hogy Horvátországnak és Magyarországnak milyen közös történelmi múltja van, elődeink, őseink hogyan küzdöttek, harcoltak a szabadságért, akkor megértjük, miért van szükség ezekre a találkozókra – mondta Benkő Tibor.

Benkő Tibor fotó: Talán Csaba

Szerinte mindkét ország ugyanazon szövetségnek a tagja, a NATO-nak és az Európai Uniónak, s ugyanazt a célt szolgálja, de látni kell, hogy a NATO ereje mindig a tagállamok képességeiből tevődik össze.

A NATO-nak nincs egy önálló hadserege, hanem a NATO-tagállamok képességei adják a NATO erejét, ezért nekünk meg kell találni azokat az együttműködési formákat, lehetőségeket és utakat, amelyekkel ezeket a képességeket még erősebbé tudjuk szőni – mondta.

Szerinte azon kívül, hogy a két ország hogyan gondolja az európai népek, európai országok békéjét és biztonságát a jövőben is fenntartani, rendkívül fontos a tárgyalások során arról is beszélni, hogy hogyan tudnak együttműködni.

A miniszter azt is mondta, horvát kollégájával olyan közös feladatokról fognak tárgyalni, mint a légtérfelügyelet a közös NATO-légtérben, továbbá a kutató, mentő feladatok összehangolásáról katasztrófa vagy baleset légi felderítése esetén, valamint a radar információk megosztásáról.

A legfontosabb témák között említette a tárcavezető a Bulgária, Horvátország, Szlovénia és Magyarország által egy héttel korábban Brüsszelben aláírt közös együttműködési megállapodást, amely alapján Horvátországban megalakult a Légi Különleges Műveleti Központ a közép-dalmáciai Zárában (Zadar).

Mint mondta, ezt fogják csütörtökön körüljárni, ugyanakkor meglátogatják a magyar katonákat is, akik pilótaképzésen vesznek részt a zárai katonai légi bázison.

– részletezte a miniszter.

A két tárcavezető szerdán a zágrábi központi temetőben megkoszorúzta az idén áprilisban a Mirogoj temetőben az első világháborúban hősi halált halt 450 magyar katona tiszteletére emelt emléktáblát.

Este pedig a zágrábi magyar nagykövetség rezidenciáján egy bronz Szent László-mellszobrot avattak föl. I. László magyar, majd később horvát királyt mindkét miniszter méltatta ünnepi beszédében. Szent László király 1091-ben alapította meg a zágrábi püspökséget. A zágrábi katedrálisban őrzik palástját és kézcsontjának egy darabját.