Hollik: Egész Európa szenved ettől

Vágólapra másolva!
Hollik István, a Fidesz-KDNP frakciószövetség szóvivője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a családpolitikáról, a rövidesen elinduló legújabb Nemzeti Konzultációról, de természetesen szóba került Európa jövője is.
Vágólapra másolva!

A szóvivő beszámolt arról, hogy a kormány döntése értelmében az otthonápolást végzőknek jelentősen megemelik a jövedelmét, most már százezer forintra, a cél azonban 2020 után az lesz, hogy ez az összeg elérje a minimálbért, ami persze azt is jelenti, hogy az elkövetkezendő két évben folyamatosan emelkedik ez a juttatás. Hozzátette azt is, ezzel még korántsem megoldott az otthonápolást végzők helyzete, de most azért jelentősen könnyebbé tették az életüket.

Arra a kérdésre, miután most van a Családok Éve, hogy mit kellene tennie a kormánynak, hogy az ország demográfiai mutatói jobbak legyenek, Hollik István azt felelte, ezt

Sarkítva ugyan, de azt közölte a szóvivő, hogy az a probléma, hogy Nyugaton az emberek nem akarnak dolgozni és nem akarnak gyermeket vállalni. Mindezt azzal indokolta a politikus, hogy látszik, a fizikai munkát Nyugat-Európában mindenhol bevándorlók végzik, Mellette egész Európa szenved a demográfiai krízistől, de erre Magyarország családpolitikai választ kíván adni, míg Nyugat-Európa válasza a migráció.

A termékenységi rátát illetően Magyarország tudott javítani a mutatókon, az 1.21-ről 1.5-ig, ami jó, de csak félsiker, hiszen még messze van a kívánt 2.1-es szám, de ez a mostani javulás az elmúlt nyolc év kormányzati munkájának az eredménye. A további javulás érdekében döntött úgy a kormány – tette hozzá a politikus, hogy minden egyes kormánydöntés demográfiai hatását külön megvizsgálja, mert nem születhet olyan döntés, ami demográfiai szempontból hátrányos.

Az állam a gyermekvállalás érdekében egyetlen dolgot tud tenni, ezen igyekszik is, mégpedig azt, hogy minden egyes akadályt elhárít előle, azaz, aki gyermeket akar vállalni, az bele is fogjon.

ami pont a gyermekvállalásról és a családokról szól majd. Ennek a célja, hogy megtudják a magyar emberektől, miben tud még segíteni a kormány, a mindenkori állam, hogy azok, akik gyermeket szeretnének, vállaljanak is.

A teljes beszélgetést itt tekinthetik meg.