Trócsányi László perre megy Belgiumban

TRÓCSÁNYI László
Budapest, 2018. június 5. Trócsányi László igazságügyi miniszter expozét tart az alaptörvény-módosítás vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. június 5-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
Trócsányi László igazságügyi miniszter a jó hírnév megsértése miatt indít pert Belgiumban.
Vágólapra másolva!

Trócsányi László igazságügyi miniszter a magyar kormány tagjaként meghívást kapott, hogy részt vegyen a Louvain-la-Neuve-i Katolikus Egyetem (UCL) és a brüsszeli St-Louis Egyetem közös szervezésében az

– adta hírül közleményben az Igazságügyi Minisztérium.

Az eseményen számos neves egyetemi professzor, nemzetközi szaktekintély mellett tartott volna előadást. Néhány nappal a konferencia előtt egy belga szervezet közleményt jelentetett meg honlapján: Megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy a fent említett nemzetközi konferenciára „egy idegengyűlölő, rasszista és antiszemita magyar miniszter" is meghívást kapott.

A közleményt számos jelentős belga lap is átvette.

Trócsányi László igazságügyi miniszter pert indít Belgiumban Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Trócsányi László végül a rémhírterjesztés miatt kénytelen volt lemondani a konferencián való részvételt.

A gyalázkodó, a miniszter személyére súlyosan sértő közlemény miatt, Trócsányi László úgy döntött, hogy jelképes összegű nem vagyoni kártérítésért keresetet nyújt be az illetékes belga bíróságon, hogy elégtételt vegyen a rágalmakért.