Újabb jobbikos rekord: hatan mentek el az 56-os megemlékezésre

Jobbik Baja Bana Tibor
Vágólapra másolva!
A bajai Jobbik komoly teljesítményt rakott le tegnap az asztalra, a sikerszériának azonban még nincs vége, pár óra múlva kezdődik a párt országos megmozdulása, az Ellenállás Napja.
Vágólapra másolva!

A bajai Jobbik tegnap megmutatta kicsiben, hogy mi várható ma nagyban a párt október 23-ára meghirdetett, a DK-tól kölcsönzött Ellenállás Napján. A bajai csoport nem túl jó előjelekkel fordult rá az 1956-os forradalom előestjére, hiszen Jaszenovics Istvánné, a párt helyi önkormányzati képviselője még a pártszakadás első körében, augusztus végén kilépett a Jobbikból, ami nagy port vert a párt berkein belül. Október 23-a azonban adott, és a bajai csapat igyekezett a lehető legjobbat kihozni a dologból. Ennek megfelelően külön plakátot is készítettek az október 22-ére meghirdetett eseményükről, és sikerült elhívniuk a Soros-féle TASZ választási konferenciájának jobbikos résztvevőjét, Bana Tibor alelnököt. A helyszín, az időpont és a népszerű díszvendég lepapírozva, a bajai Jobbik pedig szeretettel várt mindenkit a megemlékezésre.

Forrás: Facebook

A rendezvényen valósággal rohamléptekben, kígyózva gyülekeztek a bajaiak, komolyan megmozgatta őket a helyi Jobbik ünnepre való meghívása. Ezt jól mutatja, hogy Bana beszédének kezdetekor nyolcan (Banával együtt!) már össze is gyűltek. A politikus közösségi oldalára feltöltött képen az látható, hogy a megjelentek jelentős része, hat ember itta a szónok szavát, egyedül a mellette álló hölgy nézte csak a földet. A tömegben felbukkant Hornyák József, a bajai Jobbik elnöke, és fia, valamint Mészáros István, az Új Magyar Gárda Mozgalom korábbi főkapitánya, aki a Jobbik 2014-es parlamenti listáján az 55. helyet kapta.

Forrás: Facebook

Mivel képtelenség volt betelni a bajai Jobbik egetverő sikerével, ezért Bana Tibor a képen túl egy videót is megosztott Facebookján a rendezvényről. A felvételt úgy sikerült rögzíteni (hoppá, akkor egy kamerás is volt, tehát minimum 9-en jelentek meg!), hogy az ünneplő sokadalom egy másodpercig sem látszott, csak az ünnepi beszédet mondó politikus és a mellette álló hölgy.

Forrás: Facebook

Csak finoman jelezzük, a sikerszériának még közel sincs vége, pár óra múlva kezdődik a párt országos megmozdulása, az Ellenállás Napja.