Összesen 10 darab jegyet adtak el Gálvölgyi János előadására, ezért mondták le

Gálvölgyi János
Vágólapra másolva!
Nem volt túlzottan nagy az érdeklődés a Heti Hetes egykori, a Klubrádió jelenlegi sztárjának fellépése iránt Kaposváron. A balliberális média mégis megpróbálta a legtöbbet kihozni a történetből, és álhírgyártásuk legújabb állomásaként úgy tálalták, mintha a kaposvári művelődési ház a politika miatt mondta volna le az előadást. Egy szó sem volt igaz belőle, Gálvölgyi előadására mindössze 10 darab jegy kelt el pár nappal az esemény előtt. Vagyis senkit nem érdekelt Gálvölgyi János haknija. Ez az igazi feketeleves, nem a Heti Hetes.
Vágólapra másolva!

Tegnap a balliberális médiában alaposan megfuttatták a hírt, miszerint lefújták Gálvölgyi János művész úr október 24-ére tervezett kaposvári fellépését.

Óriási riadalom alakult ki a demokráciaféltők kicsiny táborában, a lóláb viszont ezúttal is erősen kilógott: a harcos kormányellenes újságírók politikai motivációt sejttettek írásaikban.

A Játékszín produkciójában futó „A Gálvölgyi” című önálló estet a kaposvári művelődési házban tervezték megtartani, az esemény lemondásának váratlansága bizonytalanságot okozott. Természetesen a haknijáról lemaradó Gálvölgyi Jánosnak. De ez bőven elég volt a balliberális fake news hadseregnek (Soros blogja és papíralapú újságja, a 444 és a Magyar Narancs, aztán a személyes hazugságával is lebukott Szauer Péter lapja, a hvg, a nehéz helyzetében Soros pénze után ácsingózó 24 meg a Jobbik-hízelkedések után ismét balliberális irányba forduló Index), hogy egyből lecsapjanak a sztorira. Fél napig lebegett is a történet, csakhogy szerdán délelőtt a helyszínt biztosító kaposvári Szivárvány Kultúrpalota megszólalt az ügyben. A 24-hez eljuttatott közleményükben úgy fogalmaztak, hogy a budapesti Játékszínnel két éve korrekt és gyümölcsöző kapcsolatuk van, melynek során öt alkalommal lépett fel a művész úr telt házas előadásokkal. Csakhogy az október 24-ei nem igazán lett volna telt házas, ugyanis pár nappal a rendezvény előtt mindössze tízen vásároltak jegyet, ezért inkább lemondták.

– írta kaposvári művelődési ház. Puszta érdeklődésből megnéztem, mit is tud a kaposvári Szivárvány Kultúrpalota, mekkora a befogadóképessége. A vizuális típusúak kedvéért kivágtam, és beraktam egy képet a szivarvany.egyudkaposvar.hu-ról, hogyan állnak a kultúrpalota egy másik, majdnem telt házas előadásán a jegyfoglalások. Az megkockáztatható, hogy tíznél valamivel többen elférnek a helyszínen.

Forrás: Szivárvány Kultúrpalota

Ha jól számolom, akkor

Sas József pályatársa az első sort sem tudta volna megtölteni az október végi előadásán, ami rekordnak rekord, de nem feltétlenül a jó értelemben vett rekord.

Ha már így belejöttem a számokba, akkor még egy példát hozok arra, hogy nem igazán érintette meg a kaposváriakat Gálvölgyi János művész úr poénestje. A humorista régebben állandó tagja volt a Heti Hetesnek, amin minden héten 7 darab ember szidta a Fideszt. Ez matematikailag annyit jelent, hogy

a Klubrádió munkatársa alig egy heti hetesnyi tömeget tudott megmozgatni a kaposvári fellépésére. Alig több mint hét embert.

Ez az igazi feketeleves, nem a Heti Hetes. A balliberális média ismét egy azonnal, minden nehézségek nélkül lebuktatható álhírt gyártott. Ez viszont sokkal inkább tekinthető szokásosnak, mint feketelevesnek.