Ismét Magyarországot zsarolja Soros György amerikai tőzsdespekuláns, mivel az általa fenntartott egyetem vezetése most azzal állt elő, hogy Bécsbe költöznek az év végén, ha decemberig nem születik megállapodás New York állam és Magyarország között. 

Csütörtökön délután háromnegyed egyre az egyetem auditóriumába hívta az összes diákot Michael Ignatieff, a CEU rektora, ahol bejelentette, hogy ha december elsejéig a kormány nem írja alá a szerződést New York állammal, akkor Bécsbe költözik az egyetem – írta a 888.hu. Soros György egyeteme a választások előtt is aktívan részt vett a kampányban, a kétharmad után pedig folyamatosan zsarolták a kormányt. 

Az amerikai tőzsdespekuláns egyeteme aktívan részt vett azoknak a tüntetéseknek a szervezésében, amiket a teljesen jogszerű módon megtartott választások után tartottak Budapesten. A CEU oktatói körlevélben kapacitálták a hallgatókat a tüntetésen való megjelenésre, mintegy erősen ajánlott programként. A helyzet azért is lehet visszás, mert a tanárok erőfölényükkel visszaélve nyomást gyakorolhattak a fiatalokra.

Soros György most azzal fenyegeti hazánkat, hogy Bécsbe költözteti a CEU-tForrás: MTI/EPA/Julien Warnand

Soros György – a választások előtt és után is – minden létező csatornán támadta Magyarországot, továbbá az amerikai, valamint az itthoni médiabefolyását felhasználva megpróbált nyomást gyakorolni a kormányra. Az osztrák közszolgálati rádió korábbi értesülése szerint a Közép-európai Egyetem (CEU) és Bécs városa egyetértési megállapodást írt alá.

Egyébként nem tartják számon a világ legjobbjai között a Soros-egyetemet, sem a londoni központú Quacquarelli Symonds (QS) Higher Education Ranking 2018-as felsőoktatási világrangsorában, sem pedig a Shanghai Global Ranking listáján. A listán az 500. hely körüli helyezését továbbra is tartja a Szegedi Tudományegyetem, az ELTE és a Debreceni Egyetem a 651-700., a Corvinus pedig a 801-1000. helyen áll. Sőt, egyetlen mérvadó egyetemi rangsorban sem található meg, még a Harvard Egyetem vezette Shanghai Global Ranking listán és a CWUR globális egyetemi rangsorán sem tüntetik fel sehol. 

2017. április 4-én a magyar parlament elfogadott egy olyan törvénymódosítást, mely kimondja, hogy külföldi egyetem akkor folytathat Magyarországon oktatási tevékenységet, ha a működéséről kormányközi megállapodás született, és a székhelye szerinti országban ténylegesen felsőoktatási képzést folytat.

Bécsbe költözhetnek

Az ügyben csütörtökön délután 2-kor tett bejelentést a CEU. Az egyetem kuratóriuma bejelentette, hogy az amerikai akkreditációjú mester és doktori programjaira jelentkező új évfolyam hallgatói a 2019-20-as tanévtől a CEU új bécsi kampuszán fognak tanulni. A kuratórium 2018. december elsejével hagyta jóvá a költözést. A döntés oka az, hogy a magyar kormány eddig nem írt alá olyan nemzetközi egyezményt, amely lehetővé tenné, hogy a CEU New York-ban akkreditált amerikai intézményként szabadon működhessen Budapesten.

„A CEU elkötelezett marad Budapest mellett, és továbbra is gazdagítani fogja a város szellemi és kulturális életét" - mondta Ignatieff. „A lehető legtöbb kutatási és oktatási tevékenységünket Budapesten tartjuk." A 2019-20-as tanév elsőéves hallgatói Bécsben kezdik meg tanulmányaikat, és ott kapják meg amerikai akkreditációjú diplomájukat. A már korábban beiratkozott diákok Budapesten fejezhetik be tanulmányaikat – közölte az egyetem.