Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Néhány nap múlva, október 28-án sok száz őrtűz, máglya lobban lángra Székelyföld földrajzi határvonalán. Nagyjából egy segélykiáltásnak tűnik az akció, amivel az autonómia küzdelemre kívánják felhívni a figyelmet. Milyen visszhanggal, nemzetközi reakciókkal lenne elégedett? Egyáltalán mekkora jelentőséget tulajdonít az itt élő székelység a megmozdulásuknak?
Jó néhány évvel ezelőtt, október végén, valóban csak Székelyföld határát világítottuk ki. Később kiterjesztettük ezt egész Székelyföldre. A Székely Autonómia Napja október utolsó vasárnapján közös imádkozással kezdődik Székelyföld templomaiban. Délután, 17.30-kor őrtüzeket, lármafákat gyújtunk, részben azért, hogy a nagyvilág figyelmét ráirányítsuk a székely autonómiatörekvésre. Azonban ez a rendezvény elsősorban magának a közösségnek szól. A közösség megerősödését, a közömbösség leküzdését szolgálja. A közöny, a kételkedés csak hittel győzhető le. A tűzgyújtáskor olyan közösségi élményben akarjuk részesíteni a székely közösséget, mint amilyent a hajdanában, a messzeségből világló lármafák nyújthattak. Álltam magam is sok száz emberrel a tűz mellett, és együtt fürkésztük a látóhatárt, számlálva a szomszédos falvak őrtüzeit.
Magyarországon még a politika iránt érdeklődők között is kevesen ismerik a Székely Nemzeti Tanácsot. Mikor és milyen céllal jött létre? Milyen utat járt be a szervezet?
A Székely Nemzeti Tanács 2003-ban alakult meg a székely falvak és városok állampolgári közgyűléseinek akaratából. Egyetlen célja Székelyföld területi autonómiájának létrehozása alkotmányos eszközökkel. A települési székely tanácsok munkadokumentumként fogadták el Székelyföld Autonómiastatútumát, amely azóta is a legfontosabb dokumentumunk. A magyarországi ismertséget tekintve is nagyot változott a világ. Nekünk rendkívül fontos, hogy a magyar társadalom ismerje és értse céljainkat. Ezért tartottuk 2010-ben, Kövér László házelnök megértő támogatásával, a Magyar Országházban egyik legfontosabb ülésünket, ezért tettünk esküt a Szent Korona előtt az autonómiatörekvés következetes képviseletére. Ott leng a Magyar Országházon a székely zászló, egy olyan szolidaritási akció nyomán, amelyet Budafok-Tétény önkormányzata kezdeményezett, és, amelyhez sok száz magyarországi önkormányzat, egyházi közösségek, civil szervezetek ezrei, magányszemélyek tízezrei csatlakoztak szerte a világon.
Akkor a Székely Nemzeti Tanács nem párt, választásokon nem indul. Honnan tudják, hogy társadalmi elismertségük, legitimációjuk érdemleges? Hogyan mérhető ez?
Valóban nem vagyunk párt. 2003-ban, amikor a közbeszédbe beemeltük Székelyföld területi autonómiáját, akkor a közvetlen demokrácia legitimált bennünket. Nyilvánosan meghirdetett közgyűléseken – falugyűléseken – választották meg küldötteinket egy világosan megfogalmazott cél mellett. Azóta Székelyföld – szerte a nagyvilágban – rákerült a térképre, mint egy olyan térség, amely önnön dolgainak intézésében nagyobb szabadságot akar a területén élő őshonos közösségnek. Székelyföldről beszélnek szerte a nagyvilágban, és az autonómiatörekvéssel a román politikai osztálynak is számolnia kell. A mi legitimitásunkat nem szavazatokkal lehet lemérni, hanem azzal a nyilvánvaló változással, amelyen a közélet átmegy.
Az erdélyi, romániai pártokkal milyen a viszonyuk? Nem pusztán a magyar szervezetekre gondolok. Ellenérzések vagy a szolidaritás dominál?
Együttműködésre törekszünk minden romániai magyar párttal és szervezettel. Fontosnak tartjuk a párbeszédet a román társadalommal. A székely nép és a románság között azonban az egyetlen elfogadható fórum, ahol méltóképpen le lehet folytatni ezt a párbeszédet, az az ország parlamentje. Erre is tekintettel vagyunk, amikor a román törvényhozás elé terjesztjük Székelyföld Autonómiastatútumát. Eddig a román parlament háromszor utasította el, mi azonban a negyedik beterjesztésre készülünk.
Ha a román elitek ennyire ellenszenvvel viseltetnek, nem tűnik némileg reménytelennek a célkitűzésük? Hogyan próbálják meggyőzni a román többséget, hogy nincs mitől tartaniuk és egy bevált európai megoldás a céljuk?
Nemrégiben egy magyar-román konferencián vettem részt Kolozsváron. Azok a román értelmiségiek, akik erre a konferenciára eljöttek, még akkor sem viseltetnek ellenszenvvel irányunkba, ha nem értenek egyet céljainkkal. Kötetre rúghat az érvek sokasága, amelyet román honfitársainknak előadunk. Akkor leszünk sikeresek, ha a reménytelenség sosem kerekedik fölénk, és rendületlen következetességgel ismételjük érveinket. A holnap világát emberek alakítják. A jövőkép, amely holnap megvalósul, ma emberi fejekben van. Elsősorban rajtunk múlik, hogy valóra váljon az a terv, amelyért naponta küzdünk.
Tény, hogy Európában számos működő autonómi modell létezik. Dél-Tirol, Skócia, Baszkföld, Vallónia, Flandria, hogy csak a legismertebbeket soroljam. Melyik áll a legközelebb az elképzeléseikhez?
Az európai autonómiák mind különböznek egymástól. Egyetlen közös a lexikoni meghatározás, egy régió akkor rendelkezik autonómiával, ha a központi hatalom törvényhozói és végrehajtó hatásköröket ruház a tartományi hatóságokra. Ha valaki párhuzamot keres ezek valamelyikével, akkor szívesen mondom azt: a székely autonómia hagyományai állnak a legközelebb hozzánk. A rendtartó székely falu, az évszázados székely szabadság, a székely nemzetgyűlések eszménye és az a székely jog, amelyet a magyar alkotmánytörténet is külön fejezetként kezel. Nyilván tanulunk másoktól is. Dél-Tirol, Baszkföld, a brit devolúciós törvények mind-mind tanulságul szolgálhattak a székely autonómiatörekvésnek.
Kihagytam Katalóniát, ahol nagyon komoly feszültségeket okoz, hogy a katalánok már nem elégszenek meg az autonómiával, ami valószínűleg érvet ad a román politikusok kezébe, amikor lesöprik a Székely Nemzeti Tanács követeléseit az asztalról.
Katalóniában 1978-ban megállt az idő. Akkor változott a spanyol alkotmány, amely biztosította az ország tartományai számára a regionális önkormányzást. Azóta a világ változott és vele együtt a spanyol viszonyok is. Bármely országban, bármely közösség okkal válik elégedetlenné, ha a hatalom a társadalmi változásokat nem hajlandó figyelembe venni, és dogmatikus merevséggel ragaszkodik a status quo fenntartásához. Ez a gyökere a katalán függetlenségi törekvésnek, amely kétségtelen, egy megfordíthatatlan folyamatot indított el. Ennyit a katalánokról. A román elutasítás a katalán helyzeten kívül rengeteg olyan példát talál nemzetközi porondon, amelyre hivatkozhat. Szerintünk indokolatlanul. Hallottuk már Skóciát, Koszovót, Krímet, Dél-Oszétiát emlegetni. Ezekkel az érvekkel mi nem vitatkozunk. Amit mi kérünk, hogy törvényes és intézményes garanciák szavatolják a székelyek jogait, és nem titkos alkuk. Ha ez sikerül, akkor Románia a jogállamiság felé tesz egy hatalmas lépést. A kérdés, hogy a román politikai osztály, a román közvélemény valóban akarja azt, hogy az országban törvényes rend uralkodjon, vagy meg akarják tartani a korrupt, balkáni viszonyokat.
Ha jól értettem, azt állítja, hogy a Székelyföld, a székelység történelmi sajátosságokra hivatkozva kéri, követeli az államon belüli önrendelkezést, de nem etnikai, hanem földrajzi alapon. Ez azt jelenti, hogy aki a Székelyföldön él, legyen bármilyen nemzetiségű, szavazhatna majd az autonóm testületek választásain?
A területi autonóm régiókon belül egyenlő jogokat élvez minden állampolgár, és haszonélvezője nemzeti hovatartozástól függetlenül a regionális önrendelkezésnek. Igen, aki Székelyföldön él, szavazhatna majd az autonóm testületek választásain, sőt, képviselőket küldhetnek, és vezető tisztségviselő lehetne bármely lakosa a régiónak.
A kommunista Romániában létezett egykor egy Magyar Autonóm Tartomány, amely történészek szerint Sztálin utasítására, a románok „rövid pórázon" tartásáért született. Elkerülhetetlen a felvetés: ma is részben, vagy geopolitikai játszmák tényezője Székelyföld, vagy ezek túldimenzionált vélemények?
Ez esetben a Magyar Autonóm Tartomány kompromittálása a célja azoknak a történészeknek, akik ebben a kérdésben túldimenzionálják Sztálin szerepét. Románia a párizsi békeszerződésben vállalta a nemzetiségek jogainak szavatolását, és a győztes hatalmak jaltai egyezményéből következett, hogy Kelet-Európában a Szovjetunió látja el a békeszerződések végrehajtásának felügyeletét. Ha a háború utáni Európa térképére pillantunk, akkor annak nyugati felében is be tudjuk azonosítani azokat a regionális szintű intézkedéseket, amelyek akár a Magyar Autonóm Tartomány létrehozásával is összehasonlíthatók. Milyen jó a dél-tiroli németeknek, hogy az ő autonómiájuk az Olaszországgal megkötött békeszerződésbe beemelt Gruber-De Gasperi egyezménnyel indokolható és nem Sztálin nevével! És nem kompromittálható a saar-vidéki rendezés sem a szovjet diktátor nevével, hiszen ezt a régiót népszavazás alapján adták vissza Németországnak a nyugati hatalmak! Van egy biztonságpolitikai vonatkozása is ennek a kérdésnek, ez pedig olyan tényező, amely a nagyhatalmakat sem hagyja hidegen. A helyes megközelítés ebből a szempontból az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1334/2003-as számú határozata, amely az Andreas Gross által elkészített jelentés alapján mondja ki, hogy többség és kisebbség közötti hosszú távú béke, és ezzel a biztonság szavatolója a területi autonómia.
Jövő év májusában minden elemző egyöntetű álláspontja, hogy történelmi választások nyomán áll fel az új Európai Parlament. Egy autonómiát kérő, követelő szervezet vezetőjeként mit tartana optimálisnak, egyáltalán bármilyen végeredménynél számíthatnak-e érzékelhető európai támogatásra?
Elfogadhatatlan egy olyan Európai Unió, amely távoli földrészek idegen kultúrájú népességét tömegével akarja betelepíteni Európába, viszont hallani sem akar azokról az őshonos európai közösségekről, amelyek nem saját országukban élnek, vagy amelyeknek egyáltalán nincs saját államuk. Én azt várom el az Európai Unió intézményeitől, hogy tartsák tiszteletben az Európai Unióról szóló szerződéseket, és ne engedjék meg, hogy az uniós politikák a szerződésekben deklarált alapvető értékeket sértsék. Hogyan kell ezt érteni? Románia uniós csatlakozása óta Székelyföld gazdaságilag egyre inkább leszakad a környező, román többségű régióktól. Az unió kohéziós politikája itt, Románia közepén visszájára fordult! Sérti az Európai Unióról szóló szerződés második szakaszát: „Az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartásának értékein alapul."
Az érvényes alkotmány szerint Románia nemzetállam, emiatt jogilag is kétséges a területi autonómia. A nemzetközi nyomás ebben az esetben visszafelé sülhet el, még inkább ellenszenves lehet a román közvéleménynek egy ilyen törekvés. Alkotmányos-e a kérésük?
Annak a román alkotmányos előírásnak, amely szerint Románia nemzetállam, két lehetséges értelmezése van. Egyrészt: az állami szuverenitás letéteményese az állampolgárok közössége, azaz az ország jövőjéről döntéseket csak az állampolgárok által megválasztott köztestületek hozhatnak, de a végrehajtó hatalom is az állampolgárok támogatásával bír. Ez a helyes, a nemzetközi jog általánosan elfogadott normáival összhangban levő értelmezés.
Másrészt: van egy hallgatólagos értelmezés, amelyet nyíltan a román politikai osztály soha nem mondana ki, amely kerüli a tiszta, egyenes fogalmazást, ez pedig arról szól, hogy az állami szuverenitás letéteményesei kizárólag a román nemzetiségű román állampolgárok. Az a kijelentés „hogy jogilag is kétséges a területi autonómia" ebből a második értelmezésből származik. Ezzel szemben mi, székelyek teljes jogú polgárai vagyunk Romániának, és elidegeníthetetlen jogunk, hogy a magunk életéről mi magunk határozzunk. Ez következik a szubszidiaritás elvéből is, amelyet a román alkotmány is szentesít.
Amikor először leültünk beszélgetni, a kollégái felhívták a figyelmet, hogy a román hatóságok egyre inkább kriminalizálni akarják az autonómiáért kiálló szervezetek, személyek hétköznapjait. Finoman utaltak arra, hogy a hatóságok részéről nagy figyelem kíséri minden lépését.
Tudunk arról, hogy megfigyelnek. Azonban a mi törekvéseink törvényesek, alkotmányosak, és nem jelentenek veszélyt Romániára vagy a Székelyföldön élő románok számára. Fogalmaztak meg feljelentést is ellenünk, vizsgált az ügyészség, az adóhatóság, büntetéseket szabott ki ránk a csendőrség. Ezektől az eljárásoktól nem félünk, a csendőrségi büntetéseket pedig a bíróságon megtámadtuk, és pert nyertünk.
Ebben a helyzetben mégiscsak figyelemre méltó, hogy a rendszerváltás után először fordult elő, hogy politikai motivációjú terrorizmusért ítéljen el a román bíróság jogerősen két magyart. Nem sokkal korábban – ahogy állítják - jogalap nélkül kiutasították Romániából a külügyi megbízottjukat, Dabis Attilát. A két ügy között lát összefüggést?
Dabis Attila kitiltásának ügyéről azért nehéz nyilatkozni, mert a hatóságok indokait egy titkosított iratba foglalták, amelyet maga Dabis Attila sem ismer. A kézdivásárhelyi fiatalok ügyében a vádirat nyilvánosságot látott, és arról elég, ha annyit mondok, hogy az a rendszerváltás utáni Románia szégyene. Több mint hetven oldal magyarellenes uszítás, amely éppen azt a feladatot nem tudja betölteni, amelyre egy vádirat hivatott: a gyanúsítottak bűnösségét bizonyítani.
Az egyik legfontosabb szimbólumuk, a székely zászló kitűzéséért továbbra is nagy összegű pénzbírsággal sújtják a magyar többségi települések vezetőit. Sikerül a megfélemlítés?
Nem. Minél inkább üldözik a székely zászlót, annál népszerűbb lesz a székelyek között. Mosolyogni való, hogy most már román vállalkozások is felismerték a nagy üzleti lehetőséget: a székely zászlót el lehet adni. Válaszként a megfélemlítési kísérletre az idén 50 nagyméretű székely zászlót adományoztunk székelyföldi gyülekezeteknek, községeknek azért, hogy azt magánterületen, de látható módon helyezzék el, és ennek a mozgalomnak folytatása lesz.
A jóslás a közéletben meglehetősen kétséges, de még is, mit lát, milyen időtávon jöhet létre Székelyföld területi autonómiája?
Ennek a kérdésnek akkor is örülök, ha nem tudok rá válaszolni. 15 éves a Székely Nemzeti Tanács, ezalatt a 15 év alatt több vezetőségi tag örökre eltávozott a sorainkból úgy, hogy utolsó napjaikig küzdöttek a székely autonómiáért. Skóciának 300 év kellett ahhoz, hogy Edinburgh-ban újra összeüljön a skót parlament. Ebből nem az a tanulság, hogy lehet, 300 évet kell nekünk is várnunk, hanem az a rendíthetetlen kitartás, amely a skótokat nemzedékeken keresztül jellemezte. Bíztak a skót jövőben! Ezért örülök a kérdésnek, mert lehetőséget kínál annak kimondására: mi is bízunk a székely jövőben!
