Szauer Péter hazugságon rendszeresen lebukó álhírgyáros hvg-je nem hazudtolta meg magát, és újfent megmutatta, hogy még mindig lázba hozza őket, ha egy külföldi politikussal közösen szidhatják saját hazájukat és a miniszterelnököt. Persze csak akkor, ha utóbbi jobboldali. Történt ugyanis, hogy a fenti, magát függetlennek hazudó, valójában az európai és hazai baloldalt maximálisan kiszolgáló sorosista hírportál készített egy "interjút" a liberálisok utolsó reménységét jelentő francia elnökkel, Emmanuel Macronnal. Bár a HVG minden tőle telhetőt megtett, hogy hazánkat és Orbán Viktor miniszterelnököt gyalázó mondatokat szedjen ki a francia államfőből, hatalmasat csalódhattak, mert Macron elgyávult. Hiába, most nem otthon kell bohóckodni, két V4 országba látogat, szembe kell nézni a helyi vezetőkkel.

A nemrégiben félmeztelen bűnözőkkel pózoló Macron a hétvégén Csehországba és Szlovákiába látogat, előtte pedig közös "interjút" adott a visegrádi országok négy általa kiválasztott sajtótermékének, a cseh Hospodárske noviny-nek, a lengyel Rzeczpospolita-nak, a szlovák SME-nek, és nem utolsósorban a magyar HVG-nek.

Forrás: AFP/Eliot Blondet

Már az is érdekes kérdés, persze, vajon mi alapján választotta Macron a hvg-t (na, vajon? A többi Soros-lap most nagyon meg lehet sértődve).

A hazai álhírgyár még mindig azt a régi, lejárt SZDSZ-es lemezt tolja, amelynek lényege, hogy mindenkit és mindent ajnározni kell aki, vagy ami nem magyar, különösen, ha hazánkat gyalázó mondatokat remélhetnek.

Macronnak írásban volt szabad kérdéseket feltenni, ennyit engedett nagy kegyesen, és ezért a hvg-s propagandisták rendkívül hálásak is voltak.  A négy lap újságírói dobták össze a kérdéseket, ki-ki a saját országával kapcsolatban. Bármennyire is várná az olvasó, hogy a bukott szocialista miniszterből lett francia elnököt szembesítik néhány kényelmetlen kérdéssel, erre hiába vár. Például ne is remélje megtudni azt, hogy hogyan akar valaki erős európai politikus lenni, miközben hazájában közutálat övezi. De a Benalla-botrányra vonatkozó kérdéseket se várjon senki (tudják, Macron szadista testőrparancsnokáról van szó, akinek az volt a hobbija, hogy szabadidejében tüntetőket vert). Hogyan kérheti számon egy olyan elnök az EU-s pénzek kezelését, aki saját országában nem tudja megmagyarázni a testőrparancsnokának biztosított lakást és fizetést?

Az biztos, hogy a hvg teljes álhírgyáros szerkesztősége lógó nyelvvel várta az Orbán Viktort és Magyarországot érő szidalmakat, de vesztettek. Macron ugyanis hirtelen elgyávult: miközben néhány hete még arról beszélt, hogy ő Orbán Viktor és Matteo Salvini elsőszámú ellenfele, a bevándorláspárti erők vezetője, most már azt hangsúlyozta, mennyire jó személyes kapcsolatban van a magyar miniszterelnökkel. Sőt, ó borzalom, a Soros-Sargentini jelentés elfogadása kapcsán azt találta mondani, hogy "a 7-es cikkely szerinti eljárás elsősorban nem szankcionálni szeretne, hanem párbeszédet kezdeményezni és figyelmeztetni". Mindezt éppen akkor, amikor a hvg-s politikai aktivista éppen rá akarta beszélni, hogy ugyan már tiltsa meg Lengyelországnak, hogy megvétózza a Magyarország elleni szankciókat. 

Macron persze nyilvánvalóan hazudott, hiszen valójában egy koncepciós perről van szó Magyarország ellen, de mégsem elégítette ki az izgalomba jött hvg-s propagandistákat, hiszen nem kezdett bele Magyarország nyílt gyalázásába.

Forrás: AFP/Eliot Blondet

Ennek persze oka van. Emmanuel Macron most nem tét nélkül bohóckodik, ahogy hazai médiaszereplései alkalmával teszi. V4-es országokba utazik, ahol találkoznia kell az őt és politikáját nem különösebben kedvelő politikusokkal.

Ezért kellett hát kiválasztani négy lapot, amelyek álkérdéseire szabadon elmondhatja az éppen aktuális propagandaszöveget, anélkül, hogy bármilyen kellemetlenségre számíthatna. De még ezeket a kérdéseket is írásban kérte.

Persze írhatnánk: erősen kérdéses, ebbe miért megy bele egy magát függetlennek hazudó lap, de ne legyünk álnaivak. A válasz pontosan tudható. Az álhírgyáros hvg célja nem a tájékoztatás volt, hanem a brüsszeli propaganda feltétel nélküli szajkózása.

Az az elgyávult Macron hibája, hogy nem sikerült megfelelni a megbízóknak. Csak nehogy bajuk legyen belőle!