Pánikba eshetett a soroksári futónő gyilkosa

2018.10.26. 11:21

A gyilkosság után még órákig a helyszín közelében lehetett, sőt vissza is térhetett a tetthelyre a soroksári kocogó nő gyilkosa – írja a Bors a gyanúsított ügyvédjével készített interjú alapján. A lap információi szerint nem kizárt, hogy bizonyítékokat akart eltüntetni.

A boncolást végző igazságügyi orvosszakértő véleménye alapján úgy tűnik, történhetett valami Gy. Krisztina holttestével a támadás után.

A nyomozati iratokból világosan kiderül, hogy az egyik orvosszakértői megállapítás szerint hosszú ideig, órákig feküdhetett a hátán a holttest. A helyszíni szemléről készült jegyzőkönyv viszont egyértelműen rögzíti, hogy az áldozatot hason fekve találták meg

– mondta a Borsnak nyilatkozó dr. Lichy József, a gyanúsított férfi ügyvédje.

Itt találták meg Gy. Krisztina holttestétForrás: Bors/Fejér Bálint

Ez arra utal, hogy

megmozdíthatták a testet, még azelőtt, hogy felfedezték volna, mi történt.

Az ügyvéd úgy véli, lehetséges, hogy valaki el akarta tüntetni tette bizonyítékait, és eközben fordította hasra Krisztinát. Azt mondta, elképzelhető, hogy igaz, amit a tetthelyen rögzített DNS-maradványok alapján meggyanúsított védence állít, hogy ő csak segíteni akart a nőnek, nem ő a gyilkos.

Öt éve gyilkolták meg Gy. KrisztinátForrás: Bors/Fejér Bálint

A lap ugyanakkor az írja, egyelőre az a verzió sem vethető el, hogy R. Szilveszter kirabolta a már holtan fekvő áldozatot, és e közben fordította meg a testet, vagyis valójában így kerülhet a DNS-e a tetthelyre.

Ez mind feltételezés.

Az viszont tény, hogy az áldozatnak eltűntek a ruhái. A telefonját pedig  R. Szilveszter leadott tárgyai között találták meg a börtönben.

R. Szilveszter DNS-ét megtalálták a tetthelyenFotó: Polyák Attila - Origo

Ahogyan korábban írtuk, Gy. Krisztina 2013-ban futni indult el otthonról, de soha többé nem ért haza.

A gyanú szerint R. Szilveszter megerőszakolta és meggyilkolta a családanyát.

A rendőrség 5 évig kereste a gyilkost. Szeptember elején derült ki, hogy a holttesten talált DNS R. Szilveszteré, aki ma is jogerős börtönbüntetését tölti rablás miatt. A férfi egyelőre nem tett vallomást, a kihallgatáson kívül pedig tagadta, hogy megölte volna Krisztinát.