Csütörtök este vonat sodort el egy autót Orosházánál, az autóban ülő négy ember a helyszínen meghalt, köztük két 18 éves fiú, akik gyerekkoruk óta barátok voltak. Egy ikerpárba voltak szerelmesek, akiknek a szülei vezették az autót – írja a Bors.

A baleset helyszínén még mindig lehet látni az szétszóródott ruhadarabokat.Szemtanúk szerint az autó sofőrje, Sz. Sándor a tilos jelzés ellenére át akart hajtani a sorompón, majd a kocsit elgázolta a száguldó vonat. S. Sándor, a mellette ülő felesége és a hátul ülő két 18 éves fiú a helyszínen meghalt. A két fiú, Milán és Richárd régóta udvarolt a házaspár ikerlányainak – írja a Bors.

Forrás: MTI/Donka Ferenc

Nincsenek szavak, nem tudom, hogy ezt hogyan vészelem át. Ma megyek be a patológiára, hogy egy utolsó puszit adjak a fiamnak. Minden percben a fülembe cseng, amit egyszer mondott nekem, hogy apa, a szívem érted dobog. Próbáltam mindentől megvédeni, de nem sikerült – mondta zokogva a Borsnak Gy. Richárd, Milán apja.

Milán rajongott az autókért és szerette a ralit, ezért apja különlegesen szeretne elbúcsúzni a fiától.

Nagyon szeretnék sok ladás barátot, ismerőst összehívni, akik felvonulnak a temetésén. Milán rajongott a Ladákért– mondta az apa.

A két fiú már a bölcsődében is legjobb barátok voltak, ráadásul egy ikerpárba lettek szerelmesek. Sz. Dórába és Dorinába.

Tele voltak tervekkel. Imádták a barátnőiket, és annyira szerettek élni. Aznap is a lányoktól jöttek haza, akik mandulaműtét miatt fekszenek az orosházi kórházban – mondta sírva a két fiú anyja, Gy.-né S. Andrea és N. Lászlóné.

A két asszony együtt ment ki a baleset helyszínéhez, ahol még a fiaik holmiját is megtalálták. A két anya nem tudja megérteni, hogyan történhetett a baleset.

A szakasz belátható, nincs nagy kanyar, fa sem árnyékolja. Várjuk a rendőrségi vizsgálat eredményeit - mondta az egyik fiú anyja.

Forrás: MTI/Donka Ferenc

Az autót vezető Sz. Sándor és a felesége után négy gyerek maradt árván, az ikerlányokon kívül van egy idősebb és egy kisebb fiuk is. A kisebbik fiú egy genetikai rendellenességgel született, ami miatt egyre rosszabb az állapota. Őt valószínűleg a bátyja fogja magához venni.

A lap úgy tudja, hogy az ikerlányok sokkot kaptak a kórházban, amikor megtudták, hogy meghaltak a szüleik, be kellett őket nyugtatózni. Az egyikük így búcsúzott anyjától és apjától: Drága anyukám és apukám, köszönöm, hogy felneveltetek, kiálltatok mellettem. Nagyon szeretlek titeket.

Ahogyan korábban megírtuk, csütörtök este Székkutas és Orosháza között egy vonat elsodort egy autót. A kocsiban utazó mind a négy ember a helyszínen meghalt. A Szegről Békéscsabára tartó vonaton senki sem sérült meg.