Vágólapra másolva!
A Tolna megyei Kakasdon Schellné Simcsik Orsolyát, a Zala megyei Pusztaszentlászlón Kaj Istvánt, a dél-baranyai Kémesen pedig Szolykóné Pfeifer Gabriellátválasztották meg polgármesternek a vasárnap időközi választásokon.
Vágólapra másolva!

Dobai Sándor, a kakasdi választási iroda vezetője elmondta, hogy az időközi voksoláson

  • Schellné Simcsik Orsolya 554,
  • Bíró Attila Sándor 124,
  • Róczóné Papp Krisztina 109 szavazatot kapott.

A választáson az 1417 jogosult közül 788 vett részt, egy szavazat érvénytelen volt - tette hozzá.
Az új polgármester önkormányzati tisztséget eddig nem viselt.

Az 1728 lakosú községben azért rendezték az időközi választást, mert augusztus 2-án, 63 évesen elhunyt Bányai Károly, aki 2006-tól független polgármestere volt a településnek.

Pusztaszentlászlón is három független jelölt indult

A Zala megyei Pusztaszentlászlón tartot időközi választáson is három független jelölt versengett a polgármesteri posztért. Kovács Antalné a település jegyzője elmondta, hogy a 498 választásra jogosult polgár közül 332-en járultak a szavazóurnához.

  • Kaj István 141 szavazatot kapott,
  • Éder Ervinre 137-en,
  • Varga János Tibornéra 53-an voksoltak.

Egy szavazat érvénytelen volt.

Pusztaszentlászlón azért kellett időközi polgármester-választást tartani, mert a település korábbi polgármestere, Varga János Tibor - aki szintén függetlenként töltötte be a tisztséget - júliusban elhunyt.

Kémesen újraválasztották a korábbi polgármestert

A dél-baranyai Kémesen Szolykóné Pfeifer Gabriellát (Fidesz-KDNP) választották meg újra polgármesternek a vasárnapi időközi választáson.

Kalmárné Dömsödi Ivett, a helyi választási iroda helyettes vezetője, a kovácshidai közös önkormányzati hivatal aljegyzője közölte:

  • az eddigi településvezető, Szolykóné Pfeifer Gabriella 170,
  • független kihívója, Horváth Zoltánné 95 szavazatot kapott.

Tájékoztatása szerint a 387 szavazásra jogosult közül 265-en jelentek meg az urnáknál.

A voksolást itt azért kellett kiírni, mert a község képviselő-testülete július végén felosztatta magát. A négy képviselő-testületi helyet független jelöltek nyerték el.