Kezdődik a Szent János Kórház felújítása

2018.10.29. 11:31

A gazdasági növekedés lehetővé teszi, hogy 2010-hez képest most 650 milliárd forinttal jut több az egészségügyre – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter azon a tájékoztatón, amin a Szent János Kórházat érintő fejlesztésekről beszéltek. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője kijelentette, hogy több mint 500 aktív ágy lesz az intézményben, a sürgősségi ellátás továbbra is biztosítva lesz. A II. és XII. kerületben a következő évek az egészségügyi fejlesztésekről fognak szólni – hangsúlyozták az érintett polgármesterek. 

A Szent János Kórház helyzetét rendezni kell, és erről az elmúlt években sokat beszéltek – mondta Varga Mihály. A gazdasági növekedés lehetővé teszi, hogy 2010-hez képest 650 milliárd forinttal jusson több az egészségügyre – hangsúlyozta a pénzügyminiszter. 77 kórház újult meg, 83 új rendelőintézet és 31 új mentőállomás épült az elmúlt időszakban– tette hozzá. A miniszter felhívta a figyelmet arra is, hogy az utóbbi időszakban már több fontos fejlesztés is volt a János Kórházban.

A kormány nemcsak arra törekedett, hogy kórházi szintű fejlesztések legyenek, hanem megépül a II. kerület új egészségügyi épülete is, 12,5 milliárd jut a Budai Irgalmasrendi Kórház átalakítására, valamint megújul a Szent Ferenc Kórház is – mondta a miniszter. Ezeknek a fejlesztéseknek a folytatására van szükség a János Kórházban is. A dél-budai építkezés mellett a közép-és észak-budai területeken is nőhet a betegellátás minősége – tette hozzá Varga Mihály. 

Varga Mihály: 2010-hez képest 650 milliárd forinttal jut több az egészségügyreFotó: Hirling Bálint - Origo

Indokolt döntés 

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője arról beszélt, súlyponti kórház lesz a Szent János Kórház a jövőben. A budapesti betegellátás egyik súlypontja ugyanis éppen ebben az intézményben lesz, de ehhez arra van szükség, hogy a kórház teljesen újuljon meg – tette hozzá. Több mint 500 aktív ágy lesz az intézményben, a sürgősségi ellátás továbbra is biztosítva lesz– mondta a miniszter. Maximálisan indokolt, hogy a János Kórház súlyponti legyen, és így az agglomeráció is jól jár. Talán még ebben a ciklusban megnyithatja a kapuit a megújult Szent János Kórház – jelentette be Gulyás. Ez egy nagyon ambiciózus cél – tette hozzá. 

Gulyás Gergely: Talán még ebben a ciklusban megnyithatja a kapuit a megújult Szent János KórházForrás: MTI/Soós Lajos

13 ezer aláírás

Láng Zsolt arról beszélt, hogy 120 évvel ezelőtt nyílt meg a János Kórház. A II. kerület polgármestere elmondta, hogy mindenki érezte, hogy lépni kell a kórház ügyében. Hét évvel ezelőtt indult el az a munka, hogy a kormányzatnak foglalkoznia kell a János Kórház ügyével – tette hozzá. Az elmúlt években a gazdaság növekedése biztosította a lehetőséget, hogy meginduljanak a budapesti egészségügyi fejlesztések. A polgármester arra is emlékeztetett, hogy korábban 13 ezer aláírás gyűlt össze a János Kórház fejlesztése érdekében, így ezeknek az embereknek most komoly elismerés a kormány döntése. 

Polgármesterként az a dolgunk, hogy az itt élők érdekében dolgozzunk, ezért is fogunk hozzá a János Kórház felújításához – mondta Pokorni Zoltán, a Hegyvidék polgármestere. Az intézmény Buda egy része mellett 126 településért felel – tette hozzá. Szólt arról is, hogy évente több százezer beteget lát el a János Kórház, illetve, hogy a János Kórház megújulása a Kútvölgyi Kórház integrálásával történik meg. Reméljük, hogy a két intézmény megújulásával egy valóban modern intézmény jön majd létre. 

Indul a tervezés 

A kormány a múlt héten határozott arról, hogy Budapesten nem három, hanem négy súlyponti kórház lesz, ugyanis a Szent János Kórház is ilyen intézménnyé válik. A Szent János Kórház tervezésére 495 millió forintot biztosít a kormány, így egy több mint 500 ágyas kórház felépítése, újjáépítése történhet meg. A másik három, már eldöntött súlyponti kórház a Honvédkórház, a Szent László és a Szent István Kórház összevonásával létrejövő intézmény, valamint a dél-budai centrumkórház lesz. Ezekre már kiírták a tervpályázatokat, amelyeknek december 9-ig meglesz az eredményük.