Videón, ahogy Orbán Viktor meglátogatta a Szépművészeti Múzeumot

A miniszterelnök a megnyitó ünnepségen
Vágólapra másolva!
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke ma beszédet mondott a Szépművészeti Múzeum megnyitó ünnepségén. A holnaptól ismét látogatható épületben több mint három évig tartottak a felújítási munkálatok, a felújított múzeum az új állandó tárlatok mellett a Leonardo da Vinci és a budapesti lovas című kamarakiállítással várja majd a látogatókat. A kormányfő közösségi oldalára tett ki egy videót az átadó ünnepségről.
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo is beszámolt róla, három év után újra látogatható lesz a Szépművészeti Múzeum. Az átadó ünnepségen ott volt Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is.

Itt a kormányfő azt mondta, hogy a Szépművészeti Múzeum újranyitása azt üzeni,

Mi békében élünk a saját történelmünkkel és a saját kultúránkkal, vagyis saját magunkkal.

Orbán Viktor hozzátette, hogy

nagy ajándék ez a mai világban, becsüljük hát meg.

Ezért ne legyünk restek, saját kultúránk védelmében, ha kell, lépjünk is sorompóba.

Ha azt akarjuk, hogy itt 100 év múlva is keresztény, magyar és európai kultúra legyen, akkor most kell az európai kultúrharc örvénylésében hidegvérrel és szenvtelen célratöréssel, tapodtat sem hátrálva védeni kulturális mivoltunkat, identitásunkat és szuverenitásunkat – mondta Orbán Viktor.